Jézus minden embert a szeretet társasága felé vezet. Ebben az írásban e szeretet befogadásának és továbbadásának az útját szeretném nyomon követni.

Jó megpihenni Isten gyümölcsöt érlelő szeretetében. – A szerkesztő előszava

Szeretettel ajánljuk az Útitársak legfrissebb podcast adását.

“…az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.”

Ha meg akarja fejteni a labirintusát, akkor alá kell szállni, be kell menni, nem elég felülről, kívülről analizálni.

Kerítést vontál körém
és megfosztottál a tágas tértől.

Az egyik testvér úgy áll a másik testvér mellé, hogy ebben a találkozásban legteljesebb módon adnak teret annak, amit számukra Isten ott és akkor elkészített.

A némaság megbetegít, de a hallgatás gyógyít. A magány kétségbeejtő, de az egyedüllét felüdít.

megárad özön gondolatinak vize

A csend érlel, ahol engedem, hogy kibontakozzon valami más természet bennem.

A legmélyebb csendet mindig a kontrasztokban élem meg. Vajon mi az, aminek a kontrasztja nélkül nem tudok megérkezni Istenhez?

Amikor sem az ’én’, sem a ’Te’ nem hangosabb Őnála. Amikor az ’én’ megnyitja magát Tefeléd. Tebenned feltárul Ő. Hárman vagyunk egyek az Ő mindenre kiterjedő valóságában.

„Azért vagyunk a világon, hogy Istent szemléljük”. Ez a furcsa mondat legalább annyira bosszantott, mint amennyire vonzott.

Közeledésünkkel, távolodásunkkal, kar és láblendítésekkel mind feltártuk kéréseinket Felé, és kitettük magunkat a találkozásnak.

A keresztény misztika a szerető Isten és az Őt befogadó emberek meghitt találkozásainak összhangzata.

Lélekzetvétel két zsoltár között.

Néha azt gondolom, hogy az élő Lélek mintha fellázadna és kitörne a mederből, és felfakadna valahol máshol.

Aki a szelet lexikonból ismeri, nem sokat tud róla. A szelet abból ismerjük, hogy hat ránk. Ilyen Isten is.