– Mester! – úgy hallom, hogy az egyik tanítványod mielőtt elalszik, az Írás lapjait szépen kiteríti az ágya mellé. Kinyitja itt-ott, hogy lássa. Még álmában is biztos akar lenni, hogy ha felébred szabadon terül ki előtte majd az Írás a maga teljes szélességében. Közel akar lenni a Szenthez, mondja, és a bolond erre körbeveszi az ágyát a szöveggel. Érted, Mester? Körbeveszi az ágyát szöveggel. Abban reménykedik, hogy ez majd megvédi. A papucsa mellett Ézsaiás, az ágya lábánál János Jelenései. Nem túlzás ez, Mester? Nem illetlenség?
– De igen, fiam, valóban illetlenség a szent szövegeket a földön tartani. Az ember még lábbal tiporja a Szentet. Szólok neki, hogy keressen méltóbb helyet.
– Mester! – amióta megfedted a te tanítványodat, csak súlyosabb a helyzet. Sejtésem sincs, hogy mit mondhattál, és hogy van-e tudomásod arról, hogy azóta hova fajult a helyzet, csak jelezni szeretném, ha már arra tanítottál, hogy hordozzuk a szívünkben a testvéreinket, és hát én becsülettel, Mester, de most már tele van vele a gatyám is, ezért el kell mondanom, hogy a te bolond tanítványod most már a párnája mellé terítgeti a lapokat. Őrült ez, mondom, fanatikus. Jobbfelöl a törvény, balfelől az evangélium. Súlyos a helyzet, Mester, súlyos!
– Igazad van fiam, az ágy, a paplan, a párna, a lepedő a teljesen alkalmatlan arra, hogy a Szent szöveg szépsége kiteljesedjen benne. A fáradt test még összegyűri a lapokat. Az meg külön veszély persze, hogy az Írás nagysága miatt kénytelen a drága testvér a lapokat a párna egyik és mások oldalára osztani. Oh, milyen sok álmatlan éjszaka lehet emögött. Szólok neki, hogy keressen méltóbb helyet.
– Hú, Mester! – azt hiszem minden rendben. Megoldódott. Köszönöm, köszönöm. Köszönöm, Mester! Eltűntek a lapok. Üres az éjjeliszekrény, üres a föld. Nincs az ágy körül semmi. Papucs mellett már nem hevernek ott a görög, latin, héber szövegek. A te bolond tanítványod egyedül fekszik az ágyon, nem zizeg mellette Ézsaiás, sem Illés, nem sercegnek a hóna alatt a Pál szerelmes és könnyekkel írt levelei. Egészen csendben fekszik, szuszog és mosolyog. Reggel, amikor felébred derűsen köszön, beszélgetünk. Megtetszett nekem ez a tanítvány, Mester! Hogyan lehetne ezt a derűt elsajátítani?
– Terítsd ki az ágyad mellé az Írást, barátom. A papucsod mellé Sámuelt, az ágy lábához Jakabot, vagy Pétért, Jánost, az éjjeliszekrény tövéhez Jónást, de a legjobb a Tóra valamelyik lapja. A zsoltárokat úgy tegyed, hogy ne lehessen ne rájuk lépni. Az evangéliumokat szakítsd apró darabokra, hogy lepjék el az egész földet. Igen, igen, tudom, mit akarsz mondani. Illetlenség ez és őrültnek fognak nézni. Te sohasem leszel illő az Íráshoz, barátom. Nem te illeszkedsz hozzá, hanem az Írás kezd hozzád közelebb férkőzni.
fotó: Pexels