Frissítő

Ahogy lelkem megszokta a csendet az imádságos elvonuláson, Isten mélysége és magassága egyre hallhatóbban kezdett beszélni hozzám.

Készítettem egy “Jézus nagy pillanatai” képregényszerű karácsonyi üdvözlőlapot. Túl térítős lett? – kérdeztem pár barátomat.

Ez egy olyan stáció, ami időtlen: megállít, ott tart. Megrendülten, csodálva. Karácsony és Húsvét titka előtt.

Kapaszkodunk. Emberekbe, feladatokba. Csakazértis nappal és álmatlan éjszaka. Ő nem bánja, hányféle süti van vagy ha nem tökéletes a rend.

David Lynch filmje a másikért megtett útról szól. Az Érkezőt várjuk, az egyre közeledőt, miközben peregnek a mindennapok.

Jöjjön el hozzád Isten
ezen az adventen is
életed dolgos mindennapjaiba

A tavasz eszhatologikus példázat. Az eljövendő Nagy Újulás előhírnöke. Örömbe öltöztet, dalolásra késztet, csordultig telítődünk összhangjával.

Jézus,
amikor hívsz,
félrehívsz.

Ha olyasmivel foglalkozunk, ami eltávolít Istentől, vagy nem hozzá vezet, csak az időnket vesztegetjük, és elvétjük életünk igazi célját.

“Elfelejtettem Istent”, írja Tolsztoj. Mit tegyünk akkor, ha mi is ezt tapasztaljuk, és, ahogy Tolsztoj fogalmaz, szeretnénk „felemelkedni”?

Ebből áll tehát az én hitem: emberekből, könyvekből, eseményekből, élményekből, dalokból, valósággá vált vagy megértett Igékből. 

Lassan kezébe vette a könyveket. Egyiket a másik után. Megsimogatta őket, ujjai közt végigfuttatta a lapokat. Nem tudta, hogy mire vágyna.