Határátlépések

zarándokzsoltárokkal nagyheti személyes és közösségi elcsendesedésre

EGY TEMPLOM FELÉ HALADVA

Szent Kút kápolna Bakonybél. Fotó: Katona Viktor

Hunyjuk be a szemünket és képzeljük magunk elé a templomot, ahová tartozunk. Ha valaki teheti, egyik nagyheti estén egy órával korábban induljon el, hogy több időt szánva végig járja ezt az lelki utat. Vigyük magunkkal a Bibliánkat. Dúdoljuk, énekeljük az énekeket, vagy csak olvassuk szövegüket…

Fontos, hogy az a templom legyen lelki (vagy valóságos) szemeink előtt, ahová szívünk szerint kötődünk. Gyermekkorunk temploma, vagy egy életút során megtalált, felfedezett templom, esetleg felnőtt létünket meghatározó szent hely. Ez a templom, ahová most megérkezhetünk. Jeruzsálem hegyeken épült város. Nekünk most csak a templom lesz a „hegy”, amelyre felnézhetünk.

Olvassuk el a 121. zsoltárt.

Gondolatban vagy valóságosan is távolról induljunk. Messziről nézzünk rá a templomra, fel a toronyra, az épületre. Hol áll? S mi épült azóta mellé? Még mindig ez a legmagasabb épület ott, ahol áll? Van tere, helye mai környezetében? Ha közeledünk gondolatban, nézzük meg elölről majd a templomtorony alatt egészen közel lépve, szinte nyakunkat hátrafeszített tartásban nézzünk fel. Méterek magasában laknak a harangok, szállnak a galambok. Kicsoda vagyok ott én?

Járjunk körbe, s nézzük meg hátulról, oldalról is. Onnan is, ahonnan egy szögből – az előbb még hatalmasnak látott torony talán már nem is látszik. Kinek a tiszteletére emelték? Ő a mindenható Úr? Hogyan, mikor, miben segít Ő? Megőriz mindenkor. Mit árthat nekünk a nap és mit árthat a hold? Személyes őrző-védő szolgálat vesz körül. Semmi sem történhet velünk, amiről ne tudna. Mit jelent ez most nekünk?

Énekeljük: Úgy vágyom, Uram, tróntermedbe,

Úgy vágyom, Atyám, ölelésedbe.

Hadd lássam meg a Te szépséged,

Hadd halljam meg öröméneked.

Hadd rejtsen el ölelő karod,

Hadd borítson be atyai csókod.

A TEMPLOMBA LÉPVE

Monoszlói református templom bejárata. Fotó: Katona Viktor

Keressük meg a bejáratot (ha több van, érdemes mind előtt megállni néhány percre). Ez egy határ. Van kint és bent. Átjárható, de a „határátlépésnek” következménye van, mert ott valaki vár. Ismerjük az építők történetét? A kőfaragókét, az ajtó készítőjének nevét?

Lépcsők vezetnek fel oda? Ha Isten elé lépünk, felfelé kell lépnünk? Ősi, napszítta erős faajtó? Hatalmas kapualj, mely szinte elnyel, ha belépünk? Az ajtó egyszerre bezár és kizár. De az ajtó mindig kinyit és feltár is. Mit viszünk be, s mi vár ott ránk?

Olvassuk el a 127. zsoltárt

Ház, város, munka, család a zsoltár témái – mintha nem is templomról lenne szó a zsoltárban. Vagy mégis? Templom lehet mind? S mindenhol vannak határok, határtálépések, van ajtó, s mindenhol van küszöb. Egyik sem önmagáért, hanem mert mind megnyit előttünk egy nagyobb közösséget – ha akarjuk, ha nem. Hiszen ezek már akkor voltak, amikor mi még nem voltunk. Minden, amit ember tervez és épít – leomolhat.

Minden, amit Isten épít – megmarad. A templom közösségi tér, itt sokan lehetünk együtt. Hányan lépték már át ezt a küszöböt, a templomunk küszöbét? Összetartozunk velük attól, hogy belépünk, vagy lehet kívül is maradni, ha beléptünk? Bent lélekemelő magasságok, boltívek, fény, homály, illatok. Mi köt össze? Padok, székek sokasága. Csend van.

Énekeljük: Az Úr jósága, hogy még élünk a földön,
Mert az Ő irgalma soha véget nem ér.
Újjáéled reggelre, minden reggelre,
Nagy a Te hűséged, ó Uram, nagy a Te hűséged

AZ ÚR ASZTALA ELŐTT

Templom belső Scargill (Anglia). Fotó: Katona Viktor

Járjuk körbe lassan a templomot, menjünk a fények nyomában. Majd keressük meg azt a helyet, ahonnan az úrasztala a legjobban látható. Ha tehetjük álljunk oda elé vagy üljünk le vele szemben. Egy egyszerű asztal, egy méltóságteljes oltár, egy nyitott Biblia, virágok…

Idézzük fel azokat a helyzeteket, amikor ott állhattunk előtte: keresztelés, konfirmáció, esküvő – igehirdetés, bizonyságtétel, úrvacsorai közösség… s ahogy ott állunk, lassan nézzünk fel az asztalról a magasba. Határhoz érkeztünk, egy mélyebb, meghatározóbb határhoz. Kiért áll itt ez az asztal? Ki miatt kell megteríteni, feldíszíteni?

Olvassuk el a 130. zsoltárt

Mélységek és magasságok – ünnep és szégyen helye. Elköteleződés és fájdalmas csalódások helye. Itt sem csak magunk állunk. Együtt vagyunk azokkal, akikkel együtt éltük át ezeket, vagy akik velünk tették ezeket. Barátok, testvérek, ellenségek, bántalmazók és ártatlanok. Akiknek a tekintetét kerestük, vagy akikre rá sem mertünk/bírtunk nézni. Megváltás? Bűnbocsánat? Szabadulás? Öröm? Helyettünk hozott áldozatok. Értünk vállalt terhek. Miattunk elszenvedett csapások. Ott van az ÚR arca valahol. Keres. Felragyog. Átölel.

Énekeljük: Fenséged körülvesz
Nincs Benned semmi sötét, mert Te vagy a Fény.

Szent a Te neved, Ó fenséges Úr,

Szent a Te neved, világosság királya

KILÉPNI A TEMPLOMBÓL

Ha hosszabb ideig bent maradhatunk, legyünk egyszerűen csak jelen, hiszen megérkeztünk. Otthonra találtunk. A lélek más időszámításban működik, mint a test. Lehet, hogy csak percek, lehet, hogy évszázadok járják át gondolatainkat, érzéseinket. Várjunk, amíg megszületik bennünk a hála. Amíg az ének úgy fakad belőlünk, mint a forrás a hegyből – önkéntelenül. Tulajdonképpen nem is szabadna addig kilépni a templomból, amíg ez a természetes vágy meg nem születik a bent megajándékozottakban: élni és adni mindabból az áldásból, amit itt megnyerhettünk.

Olvassuk el a 134. zsoltárt.

Áldani annyi, mint adni. Áldani annyi, mint jót kívánni. Áldani annyi, mint hálásnak lenni.

Áldottnak lenni annyi, mint Isten jelenlétének valóságában élni. Áldottnak lenni annyi, mint megtapasztalni, hogy feladatom van, felelősségem van: nem csak értem történik minden, hanem én is vagyok másokért. Áldottnak lenni annyi, mint mécsest hordozni egy sötét világban, mint kovásszá lenni a tésztában, mint sónak lenni a nagy „emberlevesben”…

Áldássá lenni annyi, mint figyelmesnek lenni. Áldássá lenni annyi, mint a küszöbön élni: egyszerre látni befelé és kifelé is. Áldássá lenni annyi, mint vállalni, hogy emberből angyallá válunk: naponta átlépve biztonsági köreinket, hogy tanuljuk Isten akaratát tenni szárnyak nélkül és pánik nélkül. Kitartóan, hűséggel, hálából.

Hiszen közeleg a húsvét. Él az Úr, feltámadott az Úr bizonnyal!

Énekeljük: Áldjátok az URat, áldjátok szent nevét,
Kik házában álltok napról-napra,
Dícsérjétek szüntelen Őt! 2X

Tárjátok kezeitek, az élő Isten felé,
Áldjon meg téged Sionról az ÚR,
Ragyogtassa arcát reád! 2X