Kendőbe kötve

Min­den asszony pe­dig, aki fe­det­len fő­vel imád­ko­zik vagy pró­fé­tál, szé­gyent hoz a fe­jé­re, mert ugyan­olyan, mint­ha meg­nyír­ták vol­na. Mert ha az asszony nem fedi be a fe­jét, ak­kor vá­gas­sa le a ha­ját, hogy­ha pe­dig szé­gyen az asszony­nak meg­nyi­rat­koz­ni vagy le­bo­rot­vál­tat­ni a fe­jét, ak­kor fed­je be. (1Kor 11, 5)

A gyülekezeti kultúrában, amiben felnőttem érezhető volt még e körül a téma körül az előző generáció feszültsége. Vajon fedje-e a fejét a nő ma? Nem erről szeretnék most írni.

Hanem arról, hogy egyszer hallottam egy olyan magyarázatot, miszerint a korabeli prostituáltaknak le volt nyírva a fejük, így lehetett messziről felismerni a nő erkölcsét.

A haja hosszából.

Azonban voltak hosszú hajú és nyírt fejű nők is, akik hittek a szónak, mikor hallotta szívük a Jézus Krisztusról való beszédet. S Pál azért kérte, hogy a gyülekezetben viseljenek a nők “kendőt”, hogy ne a kortársadalom tekintetével nézzen rájuk Krisztus testének többi tagja.

S a hosszú hajú kegyes hegyek alászállnak így, s a nyírt hajú hölgyek-völgyek felemeltetnek.

Egy hang ki­ált:

A pusz­tá­ban ké­szít­sé­tek az ÚR út­ját, utat egyen­ges­se­tek a ki­et­len­ben Is­te­nünk­nek! Emel­ked­jék föl min­den völgy, száll­jon alá min­den hegy és ha­lom, le­gyen az egye­net­len egye­nes­sé és a bérc ró­ná­vá. Ak­kor meg­je­le­nik az ÚR di­cső­sé­ge, és min­den test lát­ni fog­ja. Az ÚR szá­ja mond­ta ezt. (Ézs 40, 3-4)

Ez lehet félremagyarázat. De a tanulsága mégis úgy gondolom gyönyörű s hordoz igaz-magvat.

Hát egyszer írtam egy verset egy korabeli nyírt hajú nőről… aki amúgy én vagyok… aki amúgy te vagy…

kendőbe kötve

szekérkerék kövön pattan
nagy fórumon szép zsivaj van
halad örvény tolong tömeg
messzi szikrát szóró szövet

saru olvad –  sárga talaj
iparkodva portékákkal
előkelő kelmék között
rohangál egy rongyos kölök

közel bűzlik a különbség
távolról kis jelentőség
ledől estre a hierarchia
mindenkinek van rémálma

akárhová hajtod fejed
azon a szinten szenved veled
egy antik nő rövid haja
a kölök is tudja: ez az alja

se családod, se szerelmed
meghalni még nincsen kedved
kenyérért játszó cirkuszi lány
testét áruló csúf mutatvány

én. éjjel járok a fórumon
pucér szégyen vár arcomon
jön kölök is, meg előkelő
nálam mindkettő egyenlő

használnak és megvetnek
sötétre fakuló égitestek
a napsugár lassan följön
emlékekből épül börtön

vagy-e Isten itt a földön?
nincs válasz se későn se rögtön
meglátom egy sorstársamat
kendő fedi a nyírt hajat

belém néz. a mélységbe le
van kiút a felejtésbe?
miért van fején a kendő?
alatta haja tán újra megnő?

kedvesen int, hív utána
követem egy más világba
van bocsánat szégyenemre?
lehetne a múlt kendőbe kötve?!

hogy alatta védve nőjön újra
jellememnek tartó húrja
és telik majd, talán telik az idő
a friss haj folyton nő és már nő

végéről majd szépen lassan
letöredezik az, aki voltam
gyógyulok. mert Isten mondta
menj és ne vétkezzél újra

Ami­kor pe­dig Jé­zus fel­egye­ne­se­dett, és sen­kit sem lá­tott az asszo­nyon kí­vül, azt kér­dez­te tőle: Asszony, hol van­nak a te vád­ló­id? Sen­ki sem kár­hoz­tat té­ged?

Ő így vá­la­szolt: Sen­ki, Uram!

Jé­zus pe­dig azt mond­ta neki: Én sem ítél­lek el, eredj el, és töb­bé ne vét­kez­zél!

Is­mét szólt hoz­zá­juk Jé­zus, és azt mond­ta: Én va­gyok a vi­lág vi­lá­gos­sá­ga; aki en­gem kö­vet, so­sem jár sö­tét­ség­ben, ha­nem övé lesz az élet vi­lá­gos­sá­ga. (Jn 8, 10-11)