„azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok” Észaiás 30,18
Kezdetben volt az Ige. Hogy volt-e előtte is valami, azt nehéz elképzelni, mert már az Igét is, ahogy mindent megelőz, ahogy mögéje bújik annak mi emberi, és ahogy hússá lesz mégis.
A kezdetre nem lehet rákérdezni. A kérdés, ha valódi, a dolgok mögül bukkan fel, és a válaszok elől félresiklik. Ha valami mégis volt annak előtte, akkor az a várakozás. A hiány. „Egy Isten alakú űr.” Aztán sorban kezdtek lenni benne a dolgok: az ég és a föld, a világosság és a sötétség, a szárazföld meg a tenger, a folyó, a hegy, a patak, s láthatóvá vált ahogy csorog bennük a sodrás, ahogy a felszínre kiül a kontraszt, a szín, mint vasárnaponként az emberek egy beszélgetésre a ház elé. És lettek az állatok, a növények, és végül az ember, hogy lakozást nyerjen benne a várakozás. Csak az ember tudott helyet adni annak. Ilyenné sűrűsödött benne a hiány.
És lett este és lett reggel, a megnyugvás hetedik napja. De az emberben vesztegléssé és türelmetlenséggé fajult a várakozás. És szivárogni kezdett az idő.
Éva felmentésre vár, Ádám kibúvót keres, a kígyó dolga végeztével magában kuncorog, kényelmetlen a fején a fiúnak lába. Ábel a testvérére, Káinra a bűn. Noé a negyven nap végét, csőrében olajágat majszoló galambot. Szivárványt, derűt, egy új tavaszt. Ábrahám gyermekre vár, és arra, hogy Sára nevetését meghazudtolja a születés. A hegyen kínosan a kosra vár, hogy az majd a megfelelő időben szarvánál fogva a bozótban fönnakadjon. Izsák Ézsaúra, mégis Jákob érkezik, ahogy maga előtt tolja őt az idő. Egyiptom népe egy bölcs fáraó feltűnését várja, a Józsefre emlékezőt. Nem csapást, de nyugalmat, mint a választott nép a megérkezést. Hajnalban a mannát, majd a fürjet, hogy lejöjjön a hegyről Mózes, azt. Hogy alászálljon a törvény, a rend. Gedeon egy jelre vár, majd még egyre, s így tovább. Jónás, Sámuel, Saul, Dávid, Jeremiás és a többiek. Várnak ők mind: tanítvány, Zákeus, farizeus, kereszt. Van aki, csak egy szóra, mint a százados. A gyógyulásához még ennyi is elég. Mint Dsida számára a kocsárdi csatlakozás, Tamásinak a rendes feltámadás, olyan az. Mint Vladimir és Estragon, ahogy Godot-ra vár, és miként Peer Gyntre dalolva Solvejg.
És olyan is akad, aki már semmire, inkább berendezkedik.
Isten a hetedik napra vár.
* * * * *
A fenti írás megjelent a Reformátusok Lapja, 2013. november 25-i számában.
fotó: Pexels