Kerek egy ég alatt kerek egy Istenfa,
Kerek Istenfának szép tizenkét ága.
Szép tizenkét ágán ötvenkét virága,
Ötvenkét virágán három aranyalma,
Ki azt megtalálja, hull az áldás arra.
A galga-vidéki találós kérdés első soraira bizonyára könnyen megadjuk a választ: az esztendő, a hónapok, s a hetek hajtanak ki a kozmikus égalji fán. De a termés, a három aranyalma mi lehet? Régi korokban, mikor az ünnepek, mint aranyalmák, ízesek, kerekek, az életet bearanyozóak voltak, könnyebb lehetett a kérdés végső válaszát meglelni: a három aranyalma a kereszténység három nagy egyházi ünnepe: a Karácsony, a Húsvét és a Pünkösd.
S figyeljük meg, a találós-ének szerint a választ nem kitalálni, hanem megtalálni kell. Ahhoz, hogy az emberéletre áldás hulljon, a választ nem csak tudni, hanem megélni is kell tudni.
Az aranyalmaként fénylő ünnepnek magháza, közepe van: a naptári ünnep konkrét napjai; de húsa, udvara is van: hetekkel előbb s később is bearanyozza életünket. Ahhoz, hogy az ünnepek ilyen teljességgel jelenjenek meg az élet ágán, fel kell lelkileg készülni, el kell engedni a hétköznapokat, s felemelni az életet az Ünnepbe.
A régi idők parasztembere Ádvent idején visszacsendesedett: elkötötték a duda nyakát – szüneteltek a táncmulatságok, világi nótákat nem énekeltek, a testet böjttel is csitították: szalmával ágyaztak lelkük Jézusának. A születés hajnalpírját aztán a tomboló Farsang tüze izzította, a húsvéti böjt feketesége dermesztette, hogy végül szárba szökkenhessen Pünkösd lángoló piros rózsája – a Születés s a Halál nyomában az Örökkévalóság beléphessen az ember életébe.