Ma meglátogatom Erzsike nénit – mondom a feleségemnek a reggeli kávé mellett. Mikor odaérek, ugyanaz a nyikorgó kapu fogad, amit gyermekkoromban oly sokszor két kézzel löktem be, rohanva fel a tornácra, az öreg tiszteletesékhez. Pali bá régen meghalt. Van vagy harminc éve is. A ház azóta megroggyant, a körtefák megöregedtek, kérgük repedezett munkáskézre emlékeztet. Kopogok a fakózöld ajtón, az ablakszem zörög. Erzsike néni hunyorogva nyit ajtót. Örömmel fogad. Rég látott, szégyellem is, hogy nincs időm gyakrabban jönni, messze innen a város.
Leültet, megetet, megitat, mint régen. A kedvencem ugyanaz, de minden megváltozott. A kávéscsésze hangosan csörömpöl a reszkető kézben. Bizonytalanul keresi az asztalt, megtalálja, óvatosan leteszi. Régi dolgokról beszélünk, amitől az idő lelassul, akár a felhúzós játék, mikor a rugó elfárad és a dallam is elhal.
Erzsike néni a padlásra küld. Elég felnőtt vagyok, hogy Pali bá régi iratai közt kutakodjak, ő elég öreg, hogy megváljon a régi iratoktól. Akad egy két érdekes brossúra a háború idejéről. A másik dobozban megsárgult, szálkás betűkkel írt prédikációk. Külön teszem, talán használható gondolatébresztőnek, vázlatnak egy-két igehirdetéshez.
Családi levelek a jegyzetek között. Ezeket tapintatból nem fürkészem, félrerakom. Mégis egyiken megakad a szemem. Nagy, ákombákom betűkkel ez áll rajta: Jézusnak Ferikétől. Ferike Pali bá és Erzsike néni harmadik gyermeke. ’56-ban kiment Amerikába, megcsinálta a maga szerencséjét, sikeres vállalkozó, élete az amerikai álom. Kamasz voltam, mikor utoljára láttam. Két-három évente hazajárt, minden zsebében ajándék, de a szeme tele volt szomorúsággal. Pali bával fagyosan kerülgették egymást. Kimértek voltak. A kimértségben ott feszült a menni vagy maradni kérdése, az itthon maradottak szemrehányása, a kivándoroltak hátat fordítása. Benne volt az atyai szív fájdalma és dorgálása, a fiúi lélek lázadása és elutasítottság-érzése.
A lelkiismeret furdalás fölött győz a kíváncsiság. Kiveszem a papírt a borítékból és mohón olvasni kezdem Ferike gyermeteg és őszinte írását.
„Kedves Jézus! Megint jön a karácsony, ezért írok neked. Próbáltam jó gyerek lenni, ahogy apu kérte. Tudom, hogy sokszor rosszalkodtam, múlt héten a Kiss Zsuzsi haját is meghúztam, de nekem volt igazam, ő kezdte a csúfolkodást. Azért küldesz ajándékot? Tavaly puskát kértem, de nem küldtél. Apu szerint az nem való egy papgyereknek. Nem értem, miért. A Horváth Janinak is van, az ő papája tanár. Ha a tanár gyerekének lehet, miért nem lehet a papgyereknek? Apu erre mérgesen csak azt mondta: mert én azt mondtam! Azt hittem Jézus, te mindenható vagy és puskát is tudsz küldeni. Apu szerint mindenható vagy, de még sincs puska. Ezt nem értem. Apu azt mondta, olyat kérjek, amit igazán szívből kívánok és nem haszontalanság. Először játékkatonákat akartam, de tudom, hogy apu szerint az haszontalanság, nem való az nekem. Sokat gondolkodtam, mit kérjek tőled karácsonyra. Eszembe jutott valami, amiről tudom, hogy nem haszontalanság és igazán szívből kívánom. Egy igazi karácsonyt kérek tőled igazi apuval. Nálunk a karácsony nem igazi. Horváth Jani meg a Gulyás Pisti is mindig azt mondja, hogy legjobban a karácsonyt szeretik. Jönnek a rokonok, a távoli unokatestvérek, akikkel egész nap játszanak. Későn kelnek fel, párnával dobálóznak. A Kiss Zsuzsiék még rádiót is vettek, azt hallgatják ilyenkor egész nap. Nálunk a karácsony nem igazi ünnep. Korán kell kelni, mert templomba megyünk. Ilyenkor nagyon fázom. Apu azt mondja, a Szentlélek felmelegít. Lehet, hogy igaza van, de akkor miért jönnek vastag bundában a nénik? És miért fázom? És miért nincs ott a többi gyerek, ha nekem ott kell lennem? Ez nem igazság! Néha a lábam is reszket a hidegtől, rá kell könyököljek, különben templom után apu megbüntet, nem ehetek bejglit, mert doboltam a lábammal. Hiába mondom, hogy fázom és azért dobol a lábam, mert remeg a hidegtől. Mi sose utazunk el, mert ünnepkor templomba kell menni. A legátust sem szeretem. Mindig a kamrában kell aludnom, mert ő kapja meg az ágyamat. Az sem tetszik, hogy Zsófi nővéremmel viccel, Zsófi meg idétlenül vihog. Még csak most ment gimnáziumba és úgy csinál mintha felnőtt lenne! Igazi karácsonyt szeretnék, ahol nincs hideg templom, nem kell felkelni, nincs legátus, aki az ágyamban aludna. És ahol nem kell karácsonykor verset mondani. Apu mindig a legnehezebbet adja nekem. Ha hibázok, akkor nagyon mérges, pedig a Nagy Tibi mindig elrontja, őt mégis megdicsérik a presbiter bácsik. Az apukája meg kézen fogva megy vele haza a templomból. Igazi karácsonyt kérek, ahol apu nem állandóan az irodában ül, mert készül és nem jön játszani. Vagy ideges a legátus miatt mert késik vagy mert előtte rendetlenkedünk és attól fél, hogy kibeszélik a teológián a Jónás papékat. Kedves Jézus! Tudom, hogy mindenható vagy, mert apu azt mondja. Ha tényleg mindent meg tudsz tenni, adj nekem igazi karácsonyt igazi apuval. Ígérem jó leszek. Jónás Ferike”
A szememet dörzsölöm. Biztos belement a por, amit felkevertem. Magam sem tudom, miért, lemegyek Erzsike nénihez és kezébe nyomom a levelet. Csodálkozva rám néz, aztán olvasni kezd. Egyre jobban összegörnyed amúgy is görbe háta. Végül könnyes szemmel odabotorkál a szekrényhez, nehezen kinyitja. Lehajol és kotorászni kezd egy dobozban. Elővesz egy zörgő papírba csomagolt játékpuskát. „Mondtam Pali bátyádnak, hogy adjuk oda. Meg is vettem, de ő nem engedte, mert Ferikét a lehető legjobban akarta nevelni. Papnak szánta a kisebbik fiát. Nem akarta, hogy a puska bűnös gondolatokat ébresszen benne. Mikor kiment Amerikába, az apjában valami eltört. Talán ha odaadjuk, akkor lett volna egy igazi karácsonya az én Ferikémnek. Akkor talán nem megy ki, talán tényleg pap lett volna belőle.” Arcát kezébe rejtve, hang nélkül, rázkódva zokog.
Halkan zárom be az ajtót. Este nehezen megyek haza. Nem tudok igazán a gyermekeim szemébe nézni, mikor a nyakamba ugranak. Mindegyikben ott látom Jónás Ferikét, ahogy izzadó tenyérrel, a papír fölé hajolva körmöl. Ott látom Frank Jonah-t, ahogy hatalmas amerikai háza tizenkilencedik századi stílusú dolgozószobájában, méregdrága öltönyében, lassan vezeti aranyozott tollát a hófehér papíron: „Kedves Jézus! Adj minden papgyereknek igazi karácsonyt igazi apukával, ha már nekem nem adtál! Jónás Ferike”
*****
Az írás megjelent a Parókia Portál 2014. december 78. számában.
fotók: Pexels