Ahogy közeledik a karácsony, egyre többet gondolkozik mindenki: milyen lesz az idei? Milyen lehet egy karantén-karácsony? Távol a nagymamától (nem beszélve a nagymama bejglijéről)? Milyen lehet betegen, vagy épp kórházban, intenzív osztályon, furcsa fáradt, beöltözött, odaadó és esendő „lények” között távol a szeretteinktől? Kiszolgáltatottan, önmagunk árnyékaként?
Aztán világra jön, hogy testben is megérintsen és érinthető legyen; hogy közel legyen. Sőt, hogy „megfertőzödjön” a mi nyavalyánkkal. Lelki értelemben nem hordott „maszkot” nem is „fertőtlenítette magát” az emberiség mocskaitól. Érintett és érinthetővé vált. Annyi mindenkinek. A vérfolyásosnak, Mária Magdalénának, a csetlő- botló értetlen tanítványoknak. Ő a szent, a tökéletes, a tiszta, a „steril”, az egészséges. Mert nem volt más megoldás. A bűnt is először csak egy emberpár kapta el, aztán világjárvány lett. Özönvíz, sok figyelmeztetés, megtérések ellenére. Pont olyan ijesztő dagályos, feltartóztathatatlan módon, mint a koronavírus. Csak a bűnt már megszoktuk, tudunk vele élni.
Más lesz az idei. Mindenkinek.
Vajon milyen lehetett Jézus első karácsonya? Távol az Atyától, az Ő legközelebbi „Hozzátartozójától”? Furcsa, fáradt, elesett, odaadó, de esendő „lények” között? Kiszolgáltatottan, önmaga árnyékaként? Idén a harmadik gyermekünkkel való várandóságom alatt, harmadszor borzongtam bele a „harmadik legelső” ultrahangon, mikor először láttam meg gyermekemet, hogy milyen pici az ember először, szabadszemmel nem látható. Jézus is volt embrió. Ő a világegyetem Ura, közepe, beleszűkült egy tizenéves kislány méhébe. Ez ám az önkéntes „karantén”!
Most mindenki a testét félti elsősorban, saját és szerettei testi épségét. És persze a megélhetését, hogy tudjon adni enni, inni, fedelet a testnek. Most a Maslow-piramis alján meg kell szokni, hogy elemi hiányaink vannak újra. A testet, annak épségét, egészségét fenntartani minden áron. Most a többi vár, másodlagos. Beszűkülés, lelassulás, egész más létforma ez. Furcsa ebben a közegben a testet öltött Istenre gondolni. Aki épp ezt a nyomorult emberi testet öltötte fel, ami most látjuk csak igazán mennyire sebezhető.
Egész más létforma lehetett ez Neki is. Nem tudom a Szentháromság használja-e a Maslow- piramist szükségleteinek fokmérőjére; az Ő igényeik más horizonton, értelmezési tartományban mozoghatnak, ami számunkra mérhetetlen. Az Isten, akinek igénye volt a teremtésre, a szeretet végtelen és tökéletes formájának folyamatos megélésére, aki folyamatosan „teremt, fenntart és bölcsen igazgaz mindeneket” az egész galaxist, egyszer csak testet ölt. Pár milliméteres először, aztán egyre nagyobb és létét teljesen Mária testének működése alá rendeli. Ez kockázat! Aki öröktől fogva van, uralkodik, és minden felett áll, egyszer csak rábízza életét egy törékeny szervezetre.
Furcsa, minden évben hallom a sok panaszáradatot: bárcsak az idei karácsony végre más lenne! Végre ne az ajándékozásról, a szertartásos töltött káposztákról szóljon, hanem Róla! Hát, itt a nagy alkalom! Ez most más lesz. Közelibb. Hozzá. A testet öltés mélységéhez. Ez a karácsony ebben a furcsa vírushelyzetes keretben egész más értelmet nyer, így a lényeg sem sikkad el. Most senkit nem érdekel a cukormáz, csak a túlélés.
Hiszen épp ezért jött. Hogy túléljük, hogy ne kelljen belehalni, elveszni.
Számomra az idei karácsony figyelmeztetés:
… hogy ne szokjam meg azt, ami Tőle elszakít! Mindazok a bűnök, amelyekkel megfertőztettem, amik beleitták magukat sejtjeimbe belülről támadnak. Nem lehet csak úgy elbújni előlük, ahogy egy betegség elől sem. Ha beteg vagyok, az bennem van, magamban kell leküzdeni.
… hogy nem bírok azzal, ami bennem van, hogy erősebb, és félek, hogy legyűr. És ha győztem is, ne bízzam el magam, visszajöhet alattomos módon! Résen kell lenni! Fárasztó már ez a sok figyelés, elfáradok, hibázok és becsúszik, mi lesz akkor velem?
… hogy Jézus mennyire inverze az emberiségnek… Az „orvos, aki nem hord maszkot, sem védőfelszerelést”, aki úgy hal bele, hogy nem is kapta el, csak magára vette az enyémet, belehalt az én bajomba helyettem, hogy megmentsen!
… hogy a testet öltés – az inkarnáció már önmagában áldozat! Nem kirándulni jött a Földre, hanem meghalni. Otthagyva mindazt, ami az Övé: dicsőségét, mennyei seregeit, és ŐT, akit fel se fogjuk mennyire szeret…
… hogy a karácsony igenis az elszakítottságról is szól, még ha épp családi együttlétként is ünnepeljük … hogy mikor a világ úgy várja a vakcinákat, mint a megváltást, akkor nekem már Megváltóm lehet.