2017-ben jelent meg a Coco című film. Miguel, a tizenkét éves főszereplő történetén keresztül ismerhetjük meg a mexikói halotti kultuszt. A halottak tisztelete, a hozzájuk kötődő szokások a spanyol hódítások előtti azték időkre vezethetőek vissza. A mexikói kultúra ezt megőrizte, áthagyományozta és kényelmesen megfér a főként római katolikus vallású lakosság keresztyén hite mellett.
Maga a film több üzenetet is hordoz magában. A legfontosabb a család összetartása, az ősök tisztelete. Miguel lázadásán, tapasztalatain és családhoz való visszatérésén keresztül mutatja be azokat az értékeket, amik kifejezetten a családra jellemzőek. A megtartó közösség, a családi kapcsolatok fontossága, a megbocsátás ereje, a családból száműzött visszatérése, a konfliktusok rendezése. Ez példaértékű, mintaszerű a filmben.
A másik üzenet, mely szorosan kapcsolódik a mexikói népi hiedelmekhez és a családhoz, az ősök tisztelete és a halottkultusz. Érezhető, hogy amit a film bemutat, az sokaknak a valóság. A házi oltárra kihelyezett képek jelentése, hogy emlékeznek a felmenőikre, nem feledkeznek meg róluk. Azok, akikről megemlékezik a család, képesek visszatérni az élők közé halottak napján. Akit elfelejtenek, akiről nem beszélnek, az a túlvilágon egy idő után elhalványul, elenyészik, teljesen megsemmisül és semmi sem marad belőle. Érezhető ebben az a fajta viszonyulás a halottakhoz, amit sokszor mi magyarok is hangoztatunk: csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Ha a halálon túli életet ebből a perspektívából vizsgáljuk, akkor igen lehangoló képet festünk a túlvilágról. Néhány generációig még emlékeznek ránk, a nagyszülők, dédszülők, esetleg az ükszülők halvány emlékezete megvan, de a régebbi generációkra már senki sem emlékszik. Ezzel pedig azt mondjuk, hogy még adunk néhány évtizedet a túlvilágon elhunyt szeretteinknek, de ha már mi sem leszünk és nem emlékezünk rájuk, akkor el fognak enyészni. Mi tudjuk őket „életben tartani”. E mögött pedig meghúzódik egy mély és minden emberre jellemző vágy: valami olyasmit alkotni, ami maradandó ebben a mulandó világban, ami emlékezetes, ami miatt nem fognak elfelejteni.
Számomra ez a fajta túlvilágkép kiábrándító. A Szentírás tanítása, keresztyén hitünk a földi élet utáni örök életről mást tanít. A Biblia feltámadásról és örök életről beszél. Jézus vissza fog térni és maga mellé veszi a benne hívőket. A nevünk be van írva az élők könyvében. Ha az emberek, a rokonaink, családtagjaink el is feledkeznek rólunk, Isten soha nem fog elfeledkezni rólunk. Ő számon tart minket. Ahogy Jézus maga mondja: személyesen készít helyet számunkra. Úgy is mondhatom, névre szóló helyet készít az örökkévalóságban. Ez a keresztyén reménység, mely meghatározza földi életünk mindennapjait. Ha csak azt hiszem, hogy a szeretteim emlékezete tud valamiféle túlvilági létezésben benne tartani, mindenkinél nyomorultabb vagyok. De ha hiszem a feltámadást és az örök életet, az örök életközösséget Krisztussal, mindenkinél boldogabb vagyok.
A Coco egy aranyos film, melyet érdemes megnézni. Olyasmit akar elmondani a családról, ami a mai világban már egyre kevésbé van jelen. Mégis érdemes fenntartással kezelni a túlvilágról alkotott képet, melyet bemutat. Mert több az élet…