Egy test tagjai

A nyakkal fordul
fejem, 
hogy meghallja
fülem
az igazság szólamát,
a teremtés 
friss dalát, 
hol nincs disszonancia, 
csak a csoda,
ahol hegyekre nézhet
bujdosó tekintetem,
onnan jön segítségem,
hol nincsen félelem.
Erős hátam, 
sajgó derekam,
behatárolt, 
megformált csontjaim,
határtalan terheit 
cipelve, 
új napra kelve, 
csak roppanó, 
koppanó, kopott 
kabáttartó 
fogas, de
segít a mellkas,
hogy
terhet hordhass, 
s támaszt a has.
Csatangoló lábam,
nyeklő térdeim,
hazám bejárt rétjein
meg-meg pihen,
a boka tart ijedten,
nem inoghat,
hogy szikládon
szilárdan megállhassak.
Kificamodott vállam, 
zsibbadó kezem,
magam nem emelhetem
ég felé, menny felé,
hogy Hozzád bújjak,
és az ujjak,
hogy mozduljak, 
és tegyem a jót, 
mert minden cselekedet
előre elkészíttetett.
Remegő szájam,
ínyemhez tapadt nyelvem 
és a fogak,
mind-mind 
összedolgozzanak,
külön-külön értelmetlen,
s artikulálatlan,
lehetetlen
lehelet
hagyja el ajkam,
ne rágódj, 
hanem rágd meg,
s add tovább a Szót,
az éltetőt, a buzditót
mely rád bízatott, 
s szórd,
ne a gúnyt, a panaszt,
kezed szádra tapaszd, 
és hallgass,
ha értéktelen dolgokat 
szól a száj,
hogy
nincs szükségem rá, 
mert kicsi, vékony,
haszontalan
s folyton nyafog,
mert a test motorja 
a Lélek, mi összefog
lendít, mozdít
arra hív, 
hogy egyek legyünk,
amint Ő Egy velünk.