Karácsonyi szavak, szimbólumok, szokások szókincstára – egy sok szálból szőtt családi ünnepre készülődve
Karácsony – kracsun = téli napforduló, a szó eredete szláv, azaz régről, keletről hoztuk magunkkal ezt az ünnepet.
Fenyőfa – német eredetű többszáz éves protestáns szokás az élő fenyőfa díszítése. Az örökzöld az örökkévalóság jele, gyertyái a sötétben is világító reménység jelei. Az élet fájának (vö. Jelenések 2,7) szimbóluma is. A mára szokássá vált kivágott fa vagy a műfenyő egészen más.
Aranyalma, aranydió – mindkettő Krisztus szimbólum, az alma, mint az Isten-szerelem kifejezése, melyről a népdal így énekel: „a kis Jézus aranyalma”, és a dió (Nux est Christus), mint a kemény réteggel borított, megtörendő élet jelképe.
A gyermek először anyja méhében, majd a sziklasírban rejtőzött születésre és feltámadásra várva.
Betlehemezés – magyar népszokás, kifejezetten a pásztorok látogatását megidézve, ahogyan elindultak „látni a gyermeket”. Szatmárban bábjátékkal, erdélyi református falvakban a szentcsalád szálláskeresésének eljátszásával teszik emlékezetessé az ünnepet. A Betlehem-állítás Assisi Ferenc nyomán terjedt el az 1200-as években, így kerültek „állatok az istállóba”, melyek az eredeti bibliai szövegben nem szerepelnek, ott csak „jászol” van, amit egy sziklabarlang rejt Betlehemben (Lukács 2,6).
Paradicsomjáték – a betlehemezés református változata a 17. századból. Ennek első része: „Ádám bűnét siratja”, második részében: „Az angyal vigasztalja a Megváltó hírének eljövetelével” hangzik fel, s végül a harmadik részben: „Ádám köszöni a jó hírt és vígasságra szólítja a mindenséget”.
Csillag – több magyarázat született az évezredek folyamán a Halley üstököstől a csillagok együttállásáig. Nekünk, reformátusoknak, templomunk tetején emlékeztet, és vezet ma is a Jézus Krisztussal való találkozásra.
Angyalok – úgy mondják sokan, hogy ők hozzák a karácsonyfát. Szerepük, jelenlétük, szolgálatuk a karácsonyi történetben és Jézus egész földi élete alatt is meghatározó. Gyermekeknek mondva a „szenteste” történéseit, arra a „titokra” utal, hogy az Isten örökkévaló világából különleges üzenet érkezett hozzánk, követei által.
Kiskarácsony – népi kifejezéssel az Újév ünnepe, azaz Karácsony nyolcada, Jézus körülmetélésének, névadásának ünneplése. Luther Márton kifejezetten követelte, hogy ezen a napon erről szóljon a prédikáció.
Karácsony nyolcada – minden ószövetségi ünnep 8 napos volt, ezért a magyar szokásban is átvették az ünnep nyolcada kifejezést.
Vízkereszt – görög kifejezéssel: epifánia, január 6., a „háromkirályok ünnepe”, akik nem születésekor, hanem valamivel később látogatták meg a gyermeket (már „egy házban” Máté 2,11 szerint), de ez Jézus megkeresztelkedésének az ünnepnapja is.
Háromkirályok ünnepe – a hagyomány a „napkeleti bölcsek” helyett „királyokat” mond (a 72. zsoltár ígérete alapján), mert csak király visz ajándékot, s milyen király lenne, aki nem visz – egészen egyértelmű, hogy három ajándék, három király, s a 4. századtól már a nevük is, a koruk is meghatározott.
*****
Gyermekkoromban az „Ó hű fenyő” népszerű ének volt, amikor a szocializmus idején fenyőünneppé avanzsált a szent karácsony. Ma rénszarvasok hozzák a Mikulást, aki még januárban is ott lóg kivilágítva a lakótelepek erkélyein. November elejétől nagy a tolongás, sokszorosára nő a vásárlókedv és a bóvlik csillogása. Ötágú csillagok ragyognak, villódzás tölti be a szobákat, s a mérhetetlen ajándékvásárlási láz.
Mit mondanak az évezredek krónikái, hol bújnak meg azok a szálak, melyektől oly kedves, szívmelengető és várakozásokkal teli ez az ünnep? Miért ünnepel a nem keresztyén világ is ezeken a napokon?
A legpontosabban akkor fogalmazunk, ha kimondjuk, nem tudjuk melyik (ma beazonosítható) napon született Jézus, hiszen azóta többször is volt már naptárreform. Annyit tudunk mondani, hogy ekkor ünnepeljük. De hogyan került épp ezekre a december végi napokra a Karácsony ünnepe?
Csak a 2. században csatlakozik a keresztyén ünnepek sorába Jézus megkereszteltetésének ünneplése. A niceai zsinat (325) hitvallásának meg kellett erősíteni az eredeti bibliai kijelentést: „Jézus az Atyától született minden idő előtt” (Kolossé 1,15), azaz Isten emberré lett. Jézusban elegyítetlenül, ám elválaszthatatlanul van jelen a „két természet”: Jézus fogantatásától és születésétől kezdve Isten és ember egy személyben.
Így születésének ünneplése is fontossá vált az egyházi tanítás szempontjából. Ágoston egyházatya (354-430) felszólítja hallgatóságát, hogy ne a Nap születését imádják, hanem azt, aki a Napot teremtette. A népszerű, pogány „fény ünnepek” (szaturnáliák) szinte adták a lehetőséget, hogy „behelyettesítsék” őket az igazi világosság földre születésével. A téli napfordulóhoz (szláv nyelven kracsun), mint a sötétség-világosság arányának fordulópontjához a keresztyénség előtt is kapcsolódott sok hagyomány és népszokás. A „legyőzhetetlen Nap” ünnepén még kis ajándékokat is adtak egymásnak az emberek, köztéri tüzeket gyújtottak, nagy közös étkezésekre jöttek össze. A rügyező ágak megvirágoztatása, vagy örökzöld koszorúk fonása (Kercavidék) az ősi szertartások részei. Mind arra utalnak, hogy van élet a hó alatt a csupasz ágak rügyeiben, s a hosszú sötétség után a naponta „egy jóakarattal növekvő” (Wass Albert) világosságban. Ezek a szokások segítettek túlélni a fogyatkozó erőt, s a természet megcsendesedésével, „elsötétedésével” együtt élő emberben reménységet ébresztettek a jövő felé.
A keleti és a nyugati keresztyénség ünnepeiben is másként őrzi a hagyományokat. Keleten a január 6. Háromkirályok ünnepe a jelentősebb (Máté evangéliuma), míg Nyugaton december 24-25 éjszakája, Jézus születése (Lukács evangáliuma) a hangsúlyos.
A gyermek ünnepléséhez hozzájárult a próféták szava: „Mert egy gyermek születik nékünk…” (Ézsaiás 9,5-6); „Te pedig júdeai Betlehem…, fejedelem származik belőled.” (Mikeás 5,1-3). Lukács evangélista, aki „mindennek pontosan utánajárt”, a szemtanuktól gyűjtötte össze az angyalok és a pásztorok történetét (Lukács 2,1-20) a csodálatos betlehemi angyali szózatról: „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek…”. Innen kapta a „szent-este”, nevet a december 24-25 éjszakája, amikor Isten közel hajolt az emberi világhoz, s engedte földre születni a Messiást. Ez a „jó hír”, melyet az angyalok meghirdettek.
A négy evangélista közül Máté az ószövetségi ígéretek beteljesülését Jézus teljes életére vonatkoztatja, ezért már születését is említi. Ír a napkeleti (pogány) bölcsekről, akik a csillag feltűnését követve jutottak Betlehembe (Máté 2,1-12), és három ajándékot vittek a „zsidók királyának”. Az „ajándékozás” ilyen értelme református énekeinkben is megszólal: „eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem, vedd elmém, lelkem és szívem…(329). Azaz az ünnepelt „kap ajándékot”, nem egymást ajándékozzuk.
A régebbi korokban az ünnep nem 2-3 napra korlátozódott, hanem Karácsony nyolcadáig tartottak a szokások. A regősök házról házra jártak, s az óegyház rendje szerinti az István és János névnaposokat köszöntötték. Majd eljött az Újév, ami a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódott, ahogy arról a 282. dicséret szól: „Új esztendőben mi vigadjunk, született Jézust mi imádjuk.”
Pogány szokások? Behelyettesített ünnepnapok? Mit és kit is ünneplünk akkor télvíz idején?
A Jézus Krisztusról szóló tanítások „nem fértek el” egy vasárnapi istentisztelet mondanivalójába, így egész évre el kellett osztani részleteit. A legelővigyázatosabban, legbiblikusabban figyeltek a régiek arra, hogy a januártól decemberig terjedő naptári évben – minden vasárnapra juthasson olyan üzenet, ami a legközelebb áll Jézus Krisztus életének eseményeihez, és az emberi élet történéseihez. Így a tanítás és az istentiszteleti rend valójában hitünk megélésének lehetőségeivé lettek.
A szokások egyszerűsítik életünket – jó szokásokkal jót munkálhatunk. A külsőségektől mindig el kell érkeznünk a belső üzenetig, mert így lesz megállásunk, emlékezésünk, örömünk, ünnepünk teljessé.
*****
Egy lehetséges családi ünnep-esti rend Karácsonyra
A vacsora után megszólal egy csengő, mely behív, hogy közösen a fa mellé ülve, fények és illatok között megcsendesedve együtt legyen a család.
Közös ének: Krisztus Urunknak áldott születésén…
(ezt az éneket vagy mindenki ismeri, vagy mindenki kis lapon kézbe kapja)
Igeolvasás: Lukács 2,1-20 és/vagy Máté 2,1-12
(a családfő döntse el, melyik történetet olvassa fel)
Régi karácsonyok emlékezete
(mindenki mondja el a legszebb gyerekkori karácsonyi emlékét, legjobb a legidősebbel kezdve a legkisebbek felé haladva meghallgatni az élményeket.)
Imádság:
(lehet közös, vagy személyes, de mindenképpen hálaadás legyen – az ünnepelt Jézus Krisztus születéséért, s a család áldásaiért)
Közös ének vagy zenehallgatás
(egy liturgiai válaszként a személyes történetre – semmiképpen se maradjon el!)
Ajándékosztás, ajándékkeresés
(különleges az elrejtett ajándékok keresése, versbe szedett névkártyák, humoros, ötletes személyre szabott verses köszöntések tarkíthatják az ajándékozás szokását)
Közös játék
Hadd zárja az estét nagy nevetés, közös játék a gyerekekkel, a legkisebbekkel. Lehet benne közös filmnézés is – de mindenképp beszélgessünk róla ezen az estén!
Fontos, hogy legyen egy kis megállás is az este során, bensőséges ünneppé formálva azt. Hogy a gyerekek érezzék, tapasztalják: a lelki ajándék, a közös együttlét sokkal értékesebb, mint az anyagi, és sokkal maradandóbb is.
Fotók: istock, szekely.hu, Hazai tályak, Meska, Egyszervolt.hu