Nevemen szólít

2016-ban, hosszú utat tettem meg egy mély völgyben, ahol a fák sötétek voltak, a patakban a tükörképem valótlanul nézett vissza rám, hazug identitást tükrözve vissza, elmosódott határokat, kontúrt. Akkor lett számomra fontos a név jelentősége. Hogy az Isten a nevemen szólít, hogy az Új Jeruzsálemben egy új nevet ír majd nekem egy kövecskére, amit csak én tudok, hogy úgy szólít meg és olyannak lát, amilyennek senki más. Jézus Krisztus úgy akar a barátom lenni, hogy nemcsak az eljövendő világban készíti nekem a helyet, hanem itt a földön is teljességre hív, egy kegyelemben bővölködő, benne meggyökerezett életre, ezért nap, mint nap a nevemen szólít. Ebből a megtapasztalásból születtek a következő versek.


pixabay.com

Elbújok, elrejtőzöm,
és titkolom nevem,
hiába nyúlsz felém,
törlöd meg szemem,
önhitt kábultságom mélyén
gödröket ások magam alatt,
buzgón építem falamat,
firkálok is rá betűket,
számokat,
nyolc, kilenc, tíz,
talpam alól kimossa
a homokot a víz,
észrevétlenül süllyedek,
de még mindig rejtőzködöm,
fel sem fogom,
hogy Te már rég ismersz!
Ahogy egy férfi ismer egy nőt,
az arcát, íveit,
kezén minden redőt,
levegőt
veszek,
imersz,
ismerek?
Ha megszólít,
Övé vagyok,
de ránézni nem merek
vagy nem tudok…
döbbenet,
hogy Te nem félsz
kötődni hozzám,
és nem ítélsz,
a kövecskémre írsz,
amit csak én láthatok.

Sokféleképp szólítottak,
és sokfelé szórtam el kincseim,
s földrehullt bilincseim
közt
ma már csak suttogni merem,
hogy egyedül
Te mondod így ki a nevem!


pixabay.com

Végtelen tenger tükrében
elmosódott ráncaim szemlélem,
hulló csillagok gyújtanak tüzet állam ívén, 
ezüstfehéren. 
Végtelent sóvárog bennem a hiány. 
A Végtelen Te vagy. 
A hiányom a belém égetett helyed. 
Ismersz s én is ismerem neved! 


Katona Viktor

Megkarcolt
levélként hullok alá, 
mit hernyók fogai hasítanak, 
még érzem illatod, hallom lépteid,
látom árnyékod sziluettjét, 
emlékképeid foltjait, színét,
mind árnyék a fa törzsén. 
Éjjel a Hold, nappal a Nap
rajzol körül,
így ringatózol, s görbül 
az ág, ha cseppként, harmatként 
megpihensz nálam,
én ugyanott várlak,
várom, hogy 
itass meg markodból,
és csillapítsd szomjúságomat, 
hisz kezed érintése 
még bőrömön pihen, 
hangodra dobban a szívem, 
mert egyedül Te mondod 
így ki a nevem!