Olvasandó: Mt 6, 26-33
Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, és – tanuljátok meg a hallgatást. Kint, Isten szabad ege alatt a liliomok, madarak között nem-é mindig ünnep van? És miért? Mert ott csend van. Van valami isteni ebben a csendben. Nemcsak akkor, ha a néma éjben minden hallgat: akkor is, ha nappal a különféle hangok özöne zeng és zúg. Mindig csend van. Az erdő csendes, hallgat akkor is, ha suttognak a levelek. Néma a tenger, ha orkán tombol is. Hallgat a liliom, és hallgat a madár. Vajon mit jelent ez a hallgatás? Azt, hogy Istent imádd, mert ő uralkodik egyedül, övé az ész és bölcsesség igéje egyedül.
Óh, bár sikerülne az evangéliumnak a liliom és madár segítségével téged és engemet Isten előtt egészen csendessé tenni. Hogy a csendben tulajdon nevedet el tudnád felejteni, ha híres az, ha nem, ha semmi értéke sincs, hogy így tudj imádkozni: „megszenteltessék a te neved”. Hogy csöndben teljesen el tudnál felejtkezni magadról, el nagy, mindent átölelő, avagy kicsiny, csak életedre, jövődre vonatkozó terveidről, hogy így tudjál Istenhez fohászkodni: „Jöjjön el a te országod.” Ha el tudnád felejteni akaratodat s önzésedet, s így könyörögni: „Legyen meg a te akaratod.” Ha körülötted minden hallgatásba merül, és lelkedbe is ünnepi csönd száll, akkor meghallod azt a végtelenül erős szózatot: „Szeresd a te Uradat, Istenedet, és egyedül neki szolgálj.”
Figyelj a természetre, ott mindenütt feltétlen engedelmességet látsz. Itt Isten akarata történik a mennyben úgy, mint a földön. A szél zúgása, a patak csobogása, a levelek susogása, a fűszálak zizegése: minden hang, amit csak hallasz, feltétlen engedelmességről beszél. Azért hallhatod abban az Istent beszélni, mert a természetben a feltétlen engedelmesség törvénye uralkodik. Ha elrejtett helyen nő is a liliom, s ha az egész életen át is észrevétlenül marad, ha senki sem látja is meg, hogy örvendjen neki, azért az engedelmes liliom sorsába megadással nyugszik bele, és minden kedvességét kifejti. Az ember azt mondaná: „Óh, az nehéz, óh, azt kibírni nem lehet, hogy ha már valaki liliom, és olyan kedves, úgy töltse le az életet.” Az ember így gondolkozik, és bánatában talán el is hervadna. De a liliom másként, ilyenformán gondolkozik: „Helyemet és sorsomat nem én határozom meg; hogy én itt állok, az az Isten akarata.” S mert önmagához hű marad, kedvességét mindig megőrzi.
És ha véletlenül olyan szerencsétlen a liliom, hogy amint kinyílik, valaki azonnal letöri, úgyhogy felvirulása egyúttal halála lesz, az engedelmes liliom abba is beletalálja magát, mert tudja, hogy Isten úgy akarja, és kivirágzik szépen, gazadagon, meghal csendesen, engedelmesen.
Mi emberek a liliom helyén kétségbeesnénk, épp azért nem is leszünk olyanok, mint amilyenek lehetnénk. És valóban, pusztulással szemközt is hitet, bátorságot megőrizni, szeretetreméltóságot teljes mértékben kifejteni csak a feltétlen engedelmesség tudja.
Ha te feltétlenül engedelmes tudsz lenni, mint a madár és liliom, akkor leszel olyan lénnyé, minek ők csak képei. Akkor megtanultál csak egy Úrnak szolgálni, csak őt szeretni, és mindenekben csak neki szolgálni. Akkor teljesedik be általad is e kérés: „Legyen meg a te akaratod, miképpen a mennyeben, úgy a földön is.” – mert a feltétlen engedelmességben lesz Isten akaratával egy a te akaratod. Akkor hallgattatik meg az a másik kérésed is: „ne vígy minket a kísértésbe”, mert ha Istennek feltétlenül engedelmeskedsz, akkor nincs kétféle érzület benned, s ha nincs, úgy Isten előtt ártatlan vagy. Végül, ha feltétlen engedelmességgel benne rejtőzöl el, úgy „megszabadíttatsz a gonosztól”.
Kint, hol liliom virul és madár dalol, mindig öröm uralkodik. Minő gyönyör, ha kél a nap, és a madár a nappal gyönyörűségére ébred fel, és minő öröm, ha száll az est, és a madár nyughelyre tér. Minő gyönyör élni egy hosszú nyári napon át.
Minő gyönyör, ha száll az est, s a liliom tikkadt kelyhét harmat hűsíti, és minő gyönyör, ha az első napsugarak felisszák a harmatcseppeket, és e hűs fürdő után pompázva virulhat egy egész hosszú nyári napon át. Vagy talán szegény az öröm, mert kevéssel is beéri. Milyen kicsinyes és szomorú félreértés. Mert éppen az, hogy kicsiny dolognak is tud örvendeni, bizonyítja, hogy ő maga az öröm. Ha az ember úgyszólván nincs minek örüljön, és mégis maga volna a vidámság: az bizonyítaná legtökéletesebben, hogy maga a megtestesült öröm, mint a madár és a liliom.
De nem lehetne-e röviden azt is jelezni, hogy a madár és liliom miféle örömre tanítanak? Igen, azt könnyen meg lehet tenni. Örömük tárgya: a ma. Gondjuk a holnapra nincs. Mert ha te hallgatsz a természetben uralkodó ünnepi csend közepette: úgy a holnapi nap rád nézve nem létezik. És ha te engedelmeskedsz, mint a teremtés engedelmeskedik, úgy ez a nap: „holnap” nincs reád nézve, ez a szerencsétlen nap, az emberi bűn és fecsegés találmánya. De ha a lélek csendessége és engedelmessége a világból kiküszöbölték a holnapot, akkor csak a ma napja marad és a liliom, meg a madár öröme.
És ha meg tudnád tanulni, hogy olyan légy, mint a madár és a liliom, akkor lelkedben az az utolsó kérés is igazsággá jegecesedik, az, amelyik – mert hisz minden igazi imádság folyton vidámabb, örvendezőbb lesz – utoljára nem kér és nem kíván semmit, csak ezekben az imádó és dicsérő szavakban triumfál: „mert tiéd az ország, hatalom és dicsőség”. Igen, övé az ország, tehát feltétlenül hallgatnod kell; övé a hatalom, úgy hát minden fenntartás nélkül engedelmeskedned kell; és övé a dicsőség, azért hát mindenben, amit cselekszel és mindenben, amit szenvedsz, őt kell dicsőítened, hiszen övé a dicsőség.
Akkor aztán összeomolhat az ég, és lezuhanhatnak a csillagok, elpusztulhat a madár, és elhervadhat a liliom, imádkozó örömben minden romlást, enyészetet túlélhetsz. Akkor Istenben maradsz, ha élsz, ha meghalsz; jól-rosszul menjen dolgod, amíg élsz; halj meg ma vagy ötven év múlva; a legmélyebb tenger fenekén találd halálodat, vagy bomba tépjen darabokra; Istentől el nem választhat semmi. Istenben mindig a jelenben fogsz élni, és ezért halálod napján is még ma a paradicsomban fogsz lenni.
A madár és a liliom úgyszólván csak egy rövid napig énekelnek, és életük mégis örömmel van tele. Hát te, kinek a leghosszabb élet jutott osztályrészül, és még ma a paradicsomban lehetsz, ne örülnél-e sokkal jobban, feltétlenül? Igen, érezned kell, hogy neked sokkal nagyobb okod, jogod van örömre, örvendezésre, mint az ég madarainak és a mező liliomainak, te, ki így imádkozhatsz: „Tiéd az ország, hatalom és dicsőség mindörökké. Ámen.”
fotók: Pixabay
Soren Kierkegaard „Három kegyes beszéd”-éből, amiket a mező liliomairól és az ég madarairól írt. Németül megjelent a Christemtum und Gegenwart 1921. évi februári számában. Fordította: Csürös József váralmási református lelkész, Református Szemle 1923. március 15 (XVI. évf.) 81-83., idézi Fekete Károly: A Heidelbergi Káté magyarázata című könyvében (Kálvin Kiadó, Budapest, 2013, 2015, 128-129. o.)