„Ma vigadnak az angyalok a mennyekben,
és az emberek örvendeznek,
lelkesül ma minden teremtmény
a Betlehemben született Üdvözítőért,
mert a bálványozás csalárdsága megszűnt,
és Krisztus uralkodik mindörökké.”
Krisztus születése az emberiség történelmében olyan esemény volt, mely nem maradt meg a teológia határain belül; jelentősége miatt az ihlet forrása lett a művészetekben is. A megtestesülés csodájának átélésében segítségünkre lehet, ha elidőzünk egy kicsit a bizánci hagyományban létrejött születés ikonja előtt. Az ikonon Jézus születésében egymásba fonódik a mennyei és a földi világ, együtt ünnepel az egész teremtés, szereplői pedig olyan örök igazságokat jelenítenek meg, melyek a Megváltó személyével kapcsolatban a mai napig jellemzik az embereket.
Az ikon középpontjában a csecsemő Jézust látjuk egy barlangban. Bár az öröm pillanatai ezek, a sziklában lévő mély és sötét nyílás – maga a barlang –, valamint az oltárra emlékeztető bölcső előre vetíti a megtestesülés célját is. Földi pályafutása után ugyanis Jézus kereszthalált szenved el értünk, testét sírba helyezik. De amint az ikonon lévő Isteni fénysugár is jelzi, Ő nem ebből a világból származik, s nem emberi módon született. Ezért halálakor is kitárul a sír, mert a sötétség és a halál nem tarthatja Őt fogva. Jézust bölcsőben ábrázolva mutatja be az ikon, ám ez a bölcső oltárra emlékeztet, melyen most nem Ábrahám készül feláldozni Izsákot, hanem a mennyei Atya áldozza fel értünk egyetlen Fiát: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). Így ha Krisztusban nézzük, a megtestesülés ünnepe valóban az önfeláldozó, adakozó szeretet ünnepévé válik.
Az ikonon egyszerre látunk Jézus körül állatokat, embereket és angyalokat. Ez megérteti velünk, hogy Jézus testet öltése az egész teremtett világ, és annak minden lakója számára jelentőséggel bír. Ahogyan Pál apostol fogalmaz: „…a teremtett világ sóvárogva várja…” nem csak az Isten fiainak, hanem az Isten Fiának is a megjelenését (Róm 8:19), érkezése ugyanis a kegyelem üzenetét hozza el.
Nehéz nem észre venni Mária központi ábrázolását ezen az ikonon. A keleti teológiában Theotokosznak, azaz Istenszülőnek nevezik, aki Isten szavára válaszul adott igenjében az Atya igenje is felsejlik, mellyel megváltásunkért cselekszik, s nem mond le rólunk bűnünk ellenére sem, hiszen „valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk” (2Kor 1:20). Mária alakját gyakran hozzák összefüggésbe az égő csipkebokorral. A csipkebokorból Jahve szólt Mózeshez, és közölte vele tervét népe fogságból való kiszabadításáról. Márián keresztül pedig Isten végső üzenete érkezett a világba, és szólalt meg mindannyiunk érdekében (Zsid 1:1-2). Jézus a Logosz (Jn 1:1), azaz Isten Igéje, Isten Szava, Isten Üzenete, mert mindent, amit tudnunk kell, általa közöl velünk az Atya.
A szikla és a barlang bal oldalán a napkeleti bölcseket láthatjuk (különböző életkorúnak ábrázolják őket), jobb oldalán pedig a pásztorokat. Előbbieket – generációs különbözőségeik ellenére – a csillag vezette Jézushoz, utóbbiakat pedig angyalok hívták meg. Bár e világon az idősek és a fiatalok, a gazdagok és a szegények között áthidalhatatlan válaszfal emelkedik, ez a fal Krisztusban leomlott, és minden társadalmi réteg szabadon jöhet hozzá (Gal 3:28). Senki nem dicsekedhet azzal, hogy saját bölcsessége révén lépett rá az üdvösség útjára, hiszen a bölcsek az isteni jelet, a pásztorok pedig az angyali meghívást követték. Az ikon megérteti velünk, hogy Jézus személye minden kor minden embere számára életbevágó fontosságú.
Az ikon szereplői különféle módon reagálnak Krisztus megtestesülésére és a Megváltó személyére. Mária a gyermek mellett fekszik. Pozíciója egyszerre sugározza a kiszolgáltatottságot és a közösségvállalást Fiával. A napkeleti bölcsek a hódolat és imádás szándékával érkeznek, hogy Királyként ünnepeljék a gyermeket. A pásztorokon a félelem és rémület látszik, melyet – amint tudjuk az evangéliumi beszámolóból – leküzdenek, hogy meglátogathassák az ígéret gyermekét. Az ikon jobb alsó sarkában a hagyományból ismert bábák láthatók, akik Jézusban akkor nem a Messiást látták, csupán egy gondoskodásra szoruló gyermeket (milyen sokan vannak ma is, akik egy tanítót, rabbit – de nem többet látnak benne). A jobb alsó sarokban pedig József jelenik meg bánatos, merengő, bizalmatlan arccal, mert szívében épp a sötét ruhás pásztorként ábrázolt Gonosz hinti el a kételkedés magvait. A szereplőket nézve felmerülhet bennünk a kérdés: vajon melyikükkel tudok most leginkább azonosulni a Jézussal való kapcsolatomban?
A keleti lelkiségben az ikonok úgy jelennek meg, mint a mennyei valóságra megnyitott ablakok. Érdemes megállni előttük, és befogadó szívvel szemlélni őket. Miközben ezt tesszük, az ábrázolás különböző rétegei tárulnak fel szemünk előtt, a bibliai történet újabb mélységeit érthetjük meg, s egyszer csak megpillantjuk saját magunkat is a történetben, melynek a Mindenható Isten a mesélője.