Szögek és oldalak

Eugene H. Peterson: A lelkészi szolgálat három sarokpontja (Harmat Kiadó, 2019)

Nagy ajándék, amikor tényleg van egy olyan barátod, aki nyíltan és őszintén megmondja, ha ostobaságot csináltál. Nem beszél mellé, nem hümmög, nem csak annyit sajtol ki magából, hogy „Bármi is lesz, én melletted állok, tégy, ahogy jónak látod!” Ha kell, megrázza a vállad, ha kell, keményen szembesít az igazsággal, nem azért, mert nem szeret, ellenkezőleg, pont azért.

Aztán van az, amikor a sikeres fiatal atléta végre bejut a legnagyobb edző programjába, oda, ahova szinte lehetetlen. Nagy dolog, ez az edző nem csoportban dolgozik a sportolókkal, hanem egyedül. Megérkezve elképed, hogy nincsenek segédek, nincsenek hightech kütyük, csak ő, a mester és egy pálya. Még nagyobb a csodálkozás, amikor kiderül, hogy nincsen semmi titok, nincsen szuperprogram életmódformálással, csak az alapokkal foglalkoznak majd, azt szedik apró darabokra, hogyan fut. Kíméletlenül, a legapróbb részletekig, csak azt nézik meg, javítják ki, amiről úgy hitte, hogy az már rendben van. És nem azért történik ez, mert az edző nem akarja, hogy bajnok legyen, ellenkezőleg, pont azért.

Nagy dolog az is, amikor leülsz egy idősebb kollégád mellé beszélgetni, mert van erre idő és lehetőség. Olyan mellé, akit tisztelsz, aki végijárta azt korábban, amiben most vagy. És amikor előadod a nagy terveidet, vagy belekezdesz a rendszer kritikájába, elhallgattat, hogy ezt most hagyjuk, beszéljünk a lényegről. Aztán, ha bármikor elcsúszol az elméletek és elképzelések felé, visszaterel magadhoz és a konkrétumaidhoz. Nem azért, mert nem akar tanítani, ellenkezőleg, pont azért.

Egy könyvről beszélek most, amelyik pont ilyen, hasonlót éltem át, amikor olvastam. Egy idősebb, tapasztalat lelkész írta kollégáinak. Nekem is. Jókor olvastam, jó időben és jó állapotban. Elfáradva, de még nem kiszáradva. Elveszve munkám darabjai, mozaikjai (törmelékei?) között, módszert, rendezési elvet, ötletet keresve, talán forradalmat, ami újraindít, segít megjavítani, felfrissíteni. Peterson könyvét ajánlották, nekiálltam. És meglepetést okozott.

Pedig nincs itt forradalmi módszer. Nincs a lelkészi szolgálat újragondolása vagy soha nem látott erőforrások alkalmazása. Imádságról beszélünk, bibliaolvasásról és lelki kísérésről. Nem elírás, beszélünk, ez a könyv beszélgetés, és Eugene H. Peterson nem beszél mellé. Metsző, egyértelmű kritikája (és önkritikája) nem destruktív, egy idő után bólogatok, vele együtt, először a kollégáimat magam előtt látva, aztán később persze észreveszem saját magamat is. Megcsapott a szégyen, többször is.

Nem tudok egyetlen olyan foglalkozásról sem, melyet olyan könnyű megjátszani, mint a miénket. Tiszteletteljes viselkedéssel, kegyes hanghordozással és társalgásainkban kellő időközökben elejtett olyan kulcsszavakkal, mint az „utolsó idők” vagy „üdvtörténet”– természetesen nem túl gyakran, nehogy hallgatóink összezavarodjanak, de elég gyakran ahhoz, hogy tiszteljenek minket, amiért gondolataink szent dolgok körül forognak– a szent titkok őrzőiként kedveltethetjük meg magunkat, anélkül, hogy kényelmetlen kérdéseket tennének fel nekünk.”

De nem hagyott ott a szégyenben, nem hagyott magamra. Ráadásul meggyőzött, hogy a kezem ügyében van a gyógyulás lehetősége: imádság, bibliaolvasás, lelki kísérés. A titok az, hogy ezek nem csak a gyógyulás alapjai, hanem magának a lelkészi szolgálatnak is. Nincs kifogás, a törmelékeim alól elő kell ásni az „alapeszközöket”. Nincs kifogás, mindenem megvan ahhoz, hogy imádkozzam, hogy ottmaradjak a Szentírás mellett, hogy odaálljak mások mellé vagy én találjak egy lelki kísérőt magam mellé.

„A szolgálat e három létfontosságú tevékenysége a háromszög szögeihez hasonlítható. A háromszögnek többnyire az oldalait látjuk. Az oldalak különbözőképpen aránylanak egymáshoz, azonban a háromszög formáját és arányait a szögek határozzák meg. A lelkészi munka látható oldalai az igehirdetés, a tanítás és az ügyintézés. A szolgálat szögei az imádság, a bibliaolvasás és a lelki kísérés. A szolgálat „oldalainak” hossza és arányai változóak és megannyi körülménytől és lelki ajándéktól függően alakíthatók. Ha viszont az oldalak nem alkotnak szöget, és akár tudatosan, akár akaratlanul másként húzzuk meg őket, nem háromszöget kapunk. Az olyan lelkipásztori munka, amely elszakad a „szögektől” (az Istenre való figyeléstől), nem Istentől kapott formájában működik. A szögekkel való foglalatosság az, ami formát és tartást adhat a lelkészek napi munkájához. Ha a szögekkel boldogulunk, az oldalak megrajzolása már könnyű feladat. Ám ha nem törődünk a szögekkel, akármilyen hosszú és egyenes oldalakat húzunk is, nem kapunk háromszöget, lelkipásztori szolgálatot.”

Nincs ebben a könyvben semmi titok ezek után, Peterson erről a háromról ír. Mégis marad az ember a könyv mellett, mert jól ír. Nem ezerszer hallott kegyeskedést olvasunk, nem sikerre hajtó hatásvadászatot. Mély, okos, empatikus, de mégis kritikus sorok ezek, amik közben meg tudnak lepni vagy új megvilágításba helyezik azt, amiről azt gondoltuk, hogy már mindent tudunk.

Nekem ez jelentette a legtöbbet, új utakat vártam és közben arról kaptam újat, amiről azt gondoltam, már mindent tudok. Hogy egy életre maradjak a zsoltárok mellett, és tanuljak imádkozni, mert „az imádság a beszéd éretté válása, a válaszadásra képes nyelv, mely képes válaszolni annak, aki a legösszetettebb módon beszél hozzánk: Istennek”. Hogy még több energiát fektessek az Írás mellett eltöltött időbe, mert „a Biblia helyes és értelmes olvasása a legnehezebb dolog a világon”. Hogy „ha valaki lelki kísérés miatt keres fel bennünket, nem teológiai eszmecserébe szeretne velünk bonyolódni, hanem a – teológiai kontextusba helyezett – barátságunkra vágyik”.

Nekem fókuszt adott, felfrissített a könyvvel való beszélgetés. Utólag furcsa is, milyen vékony, a tartalma, az, hogy vissza-visszatértem korábbi részekhez, elég erősen „megvastagította”. És hogy kinek érdemes elolvasni? Lelkészeknek, akik úgy gondolják, hogy bajban vannak. Lelkészeknek, akik úgy gondolják, nincs gond velük. És azoknak, akik szeretik és/vagy féltik a lelkészüket, presbiterként, gyülekezeti munkásként, gyülekezeti tagként.