Az emberi szív
kósza vándor.
Sóvárgásra szült szív.
A mező illata hív,
mint titkos átjáró,
mely a mennyre
függeszti tekintetem.
Vágy szárnyak
suhannak tova,
oda,
hol a titkok kertje
vad,buja
virágai nyílnak.
A patak
kristály vizű,
méz ízű,
édes.
Hol a fák kérges
oszlopa,
száz féle csoda
vár.
Szívem mégis
mostoha,
mert lelkem otthona
minden szépség
örök forrása:
Te vagy!
Festmény: Dorozsmai-Szabó Eszter