életem keresztje gyönyörűen elég vállamról leveti a vég izmaim kerek teste egykori szép erőm fogyó Hold a mezőn megremeg mielőtt összecsuklik az anyag emlék és por marad az idő bontja a tetőt leereszti vánkosom bénult testtel várom a gyógyulást, az ébredést hogy a házból kilépjek mint a régi testvérek itt hagyom a földi részt a szó ködbevész, elmerül két kezem végleg kihűl de cseng a fény odafent sarumat örökre levetem szent hely itt már minden lakomára díszített terem új ruhában érkezem a többiekkel közösen