Békés a viharsarok – nincs otthon a gyermek
Budapesten fölnőttködik – gomolykodó szerzet
kotorászik örömöket – ritmusokat csendet
szószerkezet zenebona – égi ékszeretlek
cifra köntöse: sebész rezidens
Ha többet szeretnél rólam tudni, verseimből megismersz.
mintha szuszogna még
az állomás, a sín, a vasvidék …
meghalnánk
de befogadja füstünk az ég
Nem érem mindig nyomát, de akarom hinni, hogy érint. Vajon megérzik-e a posztmodern zajban vagy általa, ha igen?
a Háromság meghasadt,
a Teremtő kéz vérzett
vele együtt hajnalra hitem,
feltámad a szélben
…földmélyre gurultam nemtudom réseken
megbúvó szikkadt mag szívott magába engem…
“Heuréka!” – bizsereg a bőröm. Az anyanyelvemben turkáltam éppen. Rímet kerestem, amikor kezemre akadt ez a szó. Csodálkozom.
Egyszer kinevettek pesti barátaim, hogy így hívom. Kék fémes Simson robogón ült. Motor váza, mint egy hullámcsapás.
Hát hadd csöpögjön az önirónia!
Teljen meg a pohár!
hogy a jelen buboréka
benne három barát itt ül
diófa körasztal körül
az időnek súlya könnyül
lehet e játék közben
sáros lábon tiszta szív?
lehet-e nyerni erőben
úgy, hogy ne legyen irigy?
Az indulatok lassan lecsillapodnak. Feltápászkodik s próbálna továbbmenni. Azonban a sebes láb nem moccan, csak lóg.
láttam keresztet falon
emberfiával s nélküle
láttam oltáron
kősírokon dőlve
volt itt Írásban és testben/tűzben, vízben, fakereszten…/hangja fúj városban, réten/falakon át érintésben
testem szégyenét elfedi
így tudok majd elé állni
bőrömön az ő bőre vagyon
feltámadt testén én a szegnyom
elfogynak a lábnyomok
előttem Isten országa
megáll, leül, nyugodt
idén is volt szög, volt selyem,
volt méz és volt petrezselyem
néha pici fájdalom, fanyar érzés
máskor fellélegzem, megkönnyebbülés
beleütközni határaimba
Isten engem úgy helyezett
hogy mi Alföld Petőfinek
az nekem míg élek marad
otthonom a fehér falak
