Apokrifok 1. – Szeretni

Lukács 6,27-33

– Hogyan kell az ellenségeimet szeretni, Uram?
– A bűnösök a szeretetet azokkal kezdik, akik őket is szeretik.
– Akkor azt hiszem, a bűnös embernél is van alább. Nekem még azokat is nehéz szeretni, akik engem szeretnek.
– Hogy kell egymást szeretni, Uram?
– Kezd azzal, hogy jót teszel vele. Nem a magad feje szerint, hanem, hogy a jóság őt is szabaddá tegye.
– De, hogy kell jót tenni, Uram?
– Imádkozz. Ilyenkor a fizikai közelség még nem kavarja meg a sérelmeidet, de a szívedben őrzött bántódás és az igazságtalanság miatti indulataid között helyet készítesz neki is. Abban a szívben, ahova az Atyát is behívod, nemde. Jó társaság verődik így össze, és ebben a jó társaságban csudajó ötletek születnek.
– Ennyi lenne a jó cselekedet?
– Nem, nem ennyi. Sokan tesznek jót, formális imádságok nélkül, és sok bántás születik, miközben elkövetőik nap mint nap keresztény mantrákat mormolnak. Az imádság nem jócselekedet, hanem a jóra való nyitottság.
– Mit mondjak az imáimban?
– Néha akkora a zaj belül, hogy ha mondanál is valamit, úgyis csak a saját szavaidat halllanád. Ilyenkor jó szellőztetni egy kicsit. De mit szólnál, ha azokat az áldásokat ismételgetnéd, amiket magadnak is kívánsz, amiket te is szeretnél hallani? Valami jót, amit neked mondana az Isten, csak helyettesítsd be annak a nevét, akire neheztelsz. Például mondhatnád azt, hogy szakadjon rád az ég, vagy szorongasson meg téged Isten békéje, vagy forgasson meg téged az Úr szeretetében, mint panírban a húst. Ilyesmit.
– És ezzel a pofozkodással hogy van, Uram? Ennyire bárgyúnak kell lenni annak, aki téged követ?
– Tudod, fiam. Ha kapsz egy nagy pofot, akkor az arcod az erőszaktól természetes módon fordul el a másiktól. Amikor arról beszélek, hogy tartsd oda a másik orcádat, akkor nem arra bátorítalak, hogy egyik pofont kérd a másik után, hanem hogy az Isten által szeretett lényednek azzal a felével közelíts a társad felé, amelyik nem a sértettségéből, nem a sebei felől néz a másik szemébe.

Fotó: Pexels