Én vagyok az ablak! – mondta. És a tanítványok arca felderült.
Abban a helyzetben, amiben voltunk elhamarkodott dolog lett volna
a világ világosságáról beszélni. Sok minden mást is mondott még,
de csak miután az ablakot hosszasan nézve megszületett bennünk a vágy,
hogy kilépjünk a tágas térre, miután növekedni kezdett bennünk a bizalom,
akkor kezdett beszélni arról is, hogy ő az ajtó…
P. úgy emlékszik, hogy mindez már csak mindennek a végén volt,
és csak bíztatni akart, és csak azért mondta, hogy ő az ablak,
hogy számunkra is legyen valami remény, akik előtt már minden ajtó bezárult.
Az ablakon talán egy kis fény, még hozzánk is becsoroghat.
fotó: Pexels