Ruth könyve és üzenetének időszerűsége Levinas tükrében
A másik arca, amikor szembenéz velem, kötelez engem. Ez nem önként választott, hanem rám ruházott felelősség. Dolgom van azzal az arccal, azzal a tekintettel. Közöm van hozzá – még ha idegen is. A találkozás nem rajtam múlik: megtörténik. Ám az az arc felém néz. Megszólít és kér. És én, az embertárs eredendően válaszoló, „felel-ős” vagyok: „respondeo ergo sum”.
A litván származású zsidó filozófus: Emmanuel Levinas fogalmazza meg e gondolatokat.[1] Személyes élményei, találkozások lenyomatai formálták ezt a hitvallását. Kisgyermekként az első világháború alatt Ukrajnába menekült a családjával, fiatal éveiben, egyetemistaként előbb Németországban, majd Franciaországban tanult. A filozófia lett az élete – megérteni, megfogalmazni, hogy ki az az idegen, az a Másik, akihez eredendően közöm van.
A második világháború alatt német hadifogolytáborba került. Visszaemlékezéseiben leírja, hogy a barakkjaikból minden reggel több kilométert gyalogoltak, míg elértek a munkaterületükre, ahonnan este újból hosszú utat kellett megtenniük visszafelé. A közeli falvak lakói bizalmatlanul méregették őket, nem éreztek szánalmat irántuk. Csupán egy kutya volt az, aki reggelente érdeklődve figyelte őket, és gyakran el is kísérte a csapatot. Levinas úgy fogalmaz, hogy az a kutya volt a náci Németország utolsó „kantiánusa”, aki még tudta a lényeget: ahogyan te cselekszel másokkal, úgy cselekszenek veled is.
Amikor 2015 tavaszán egyre nagyobb csoportokban indultak el emberek délről, a polgárháborúk sújtotta térségekből észak felé a radikalizálódó iszlám politikai nyomás és az erőszak fenyegetésének hatására, a média hazánkban előbb menekültként definiálta őket. Persze, ekkor még távol voltak: Olaszországban, Görögországban, Törökországban. Ám néhány hét sem telt el, és megérkeztek hozzánk. Ekkor egy másik kifejezés vette át a „menekült” helyét: a migráns. Ez utóbbi fogalom funkcionális és személytelen: távolságot teremt és közönyt. A migránsnak valójában nincs arca. Eset és probléma csupán – szociológiai jelenség.[2] Ám akkor, ha újra ember: menekült, jövevény, idegen vándor lesz számunkra, ha lesz arca, akkor valóban találkozunk vele – érintődünk, és ezáltal mi is megváltozunk.
Az élet „migrációval” indul mindnyájunk számára. Jövevénységgel, idegenséggel. Megszületünk. Kezdetben, először is kell, hogy valakik befogadjanak, elfogadjanak bennünket, kell, hogy gondoskodjanak rólunk, mint a vendégről szokás… És azután egész életünkön át e jövevénység, vándorlét életformáját gyakoroljuk. Döntéseket hozunk: továbbindulunk, vagy éppen visszafordulunk, határokat lépünk át, kitesszük magunkat újabb és újabb találkozások kihívásainak – a Másik arcának.
Ruth a hagyományos biblikus értelmezés szerint a jövevény és a zsidóságba betérő ember paradigmája. Annak az alapvető emberi kondíciónknak a mintáját testesíti meg, amely a Másikra való szüntelen ráutaltságunkat jelenti. Ruth története arról mesél, hogy mit jelent beletekinteni a Másik arcába, és azután mellé szegődni az úton.
A könyv, amely valójában egy remekbe szabott novella, magába ölel több, egymásnak feszülő, ellentétes tartalmú témát, látásmódot, koncepciót: közelség és távolság, barát és ismeretlen, nemzeti identitás és jövevénység, befogadás és elhatárolódás. Ezek azok a gondolatok, amelyek a bibliai emberek mindennapi döntéseit, cselekvésmódját alapvetően meghatározták. Ki a társam, kire számíthatok? Hol vagyok otthon, biztonságban? Hová, kikhez tartozom? Hol vannak a határaim, és melyeket kell közülük legyőznöm? Milyen reménység lendíti előre a lépteimet?
Ruth könyvének szerzője – talán nő lehetett? – megtehette volna, hogy inkább a határokra meg a körön belül lévőkre fókuszál. Vagy beszélhetett volna a periféria veszélyeiről: azokról az idegenekről, a „másokról”, akik fenyegetnek, akikkel szemben olyan jól meg tudjuk fogalmazni az identitásunkat. Ám ehelyett, zavarba ejtő módon, vállalja a saját arcát és ezzel együtt a Másik arcát is.[3]
A novella egy eleven narratív hitvallás. Pulzál, lüktet, folyamatos változásokat jelenít meg: hol kitágul a tér és az idő, hol pedig összeszűkül benne. Először eltávolodunk Betlehemtől. Tíz év jövevénység Móáb földjén, majd a hazatérés: néhány hét Betlehem határában, az árpaaratás idején. Végül pár nap, egy éjszaka, azután már csupán pár óra, amíg eldől Ruth és Naomi sorsa. Ám az utolsó versekben újra évekké, évtizedekké tágul az idő: már Ruth és Bóáz unokáját, dédunokáját látjuk…
Mozdulnak ebben a történetben az emberek is – személyes sorsok, családok, nagyobb közösségek. Mozdulnak vándorok és otthon lévők, nők és férfiak, szűkölködők és gazdagok, túlélők és erősek, megváltásra várók és szabadon döntő emberek. És mozdul e történettel együtt az olvasó is.
Azt gondolom, a bibliai történetek elsősorban nem informálnak minket, hanem mindenekelőtt transzformálnak. Ezekben az elbeszélésekben mindig csupán annyi az információ, ami a transzformációhoz szükséges. A változás útja, folyamata egy szóban összefoglalva: a megváltás. Huszonkétszer kerülnek elénk ebben a négy kis fejezetben a „megvált”, „kivált”, megváltás”, illetve „megváltó” kifejezések. Ennyi betűje van a héber ábécének: e szimbolikus szám a teljesség „kódja” itt, ebben a történetben.[4]
Ám ez az utalás a teljességre nem egy emberi „totalitás”-fogalmat feltételez, sokkal inkább a „Végtelen” tágasságát, a lehetőségek világát – ahogyan erről Levinas is beszél. A „totalitás” nem kapcsolati fogalom: inkább valamiféle kiterjedő uralmat, ezzel együtt behatárolást, merev és hűvös teljességet jelent. A „végtelen” viszont az, amely nyitott és szabad tere a találkozásoknak: hiszen nincs határ. Jótékonyan átszövi a létezés dimenzióit, ott lüktet mindenben, mindenkiben.
Talán éppen emiatt lehetnek a találkozások, amelyeket Ruth könyve elénk tár, valódi „Be-gegnung”-ok és nem „Vergegnung”-ok: félresikerült, tétova, közömbös érintkezések.[5] Ezért lehet az anyja házába visszatérő Orpa választása is hiteles, jó döntés. Ezért lehet Ruth és Naomi sorsközössége a megváltás tere. És Bóáz vendégszeretete a jövő kútja. Mindenütt a „Végtelen” rezdül, lüktet, dolgozik…
Ruth könyve a határátlépésről tanít nekünk fontos dolgokat. Saját határaink meghaladásáról is. Ehhez azonban az kell, hogy merjünk útra kelni, vállalni a jövevénységünket: eredendő „meg-határ-ozottságunkat”. Amikor ez a történet írásba foglalódott, egy idegenben, jövevényként élő népcsoport álmaiból szövődött össze tanúságtétellé. Határok közé szorítottak és határokat átlépők vallomásait sűrítette magába. Olyan vándorokét, akik a Végtelennel a végtelenbe tartanak…
Mert a vándorlás motivációja minden esetben a boldogulás igénye: egy emberibb, élhetőbb jövő felé tart Elimelek és Naomi, azután később Naomi, Orpa és Ruth, de minden bizonnyal maga Bóáz is. A „közös jó”, amely sorsaikat összefűzi, a könyvben a kenyér szimbólumához kötődik. Betlehemből, a „Kenyér házából” menekül Naomi férjével és fiaival az éhínség miatt a szomszéd országba: Móáb földjére. Egy másik ínség: az özvegység és az ezzel járó kiszolgáltatottság érleli benne a hazatérés döntését és viszi vissza otthonába. A kenyérgondok megoldásának női stratégiája a határok átlépéséről, a Másik arcába való beletekintésről szól.
Ami Naomi számára az otthon, az Ruthnak az idegenség, egy ismeretlen világ. Mégis: a történet szerint az a vándorlás a közös jó felé összefűzi őket, így egyszer Ruthnak is otthonává lesz a kenyeret adó föld, a jövőt adó ország.
A jövevények otthona azonban az „átmenetiségben” és a szüntelenül előre mozdító reményben van. Nem birtokolnak, nem halmoznak föl hatalmas vagyonokat, inkább máról holnapra élnek. Szolgák és szabadok. Gyengék és erősek. Szavukat ritkán emelik föl a maguk érdekében. Talán annál gyakrabban fölfelé, Istenhez. Szenvednek környezetük előítéleteitől, a kirekesztés, az idegengyűlölet megannyi megnyilvánulási formájától. Nekik is íródott, értük is szót emel ez a könyv…
Európai, fehér, letelepült életformájú civilizációnk és az ennek lenyomatát hordozó teológiai látásmódunk napjainkban újra komoly kihívás előtt áll: milyen módon tudjuk közvetíteni azt a teológiai üzenet, amely érzékeny arra, hogy a Biblia a „második” és „harmadik” világ könyve is: üzenete a jövevényekhez és a jövevényekért is szól, az úton lévőkért, a hontalanokért és a védett, behatárolt köreinkbe megérkező, oda bebocsátást kérő idegenekért.
Látjuk-e – Levinas gondolatát kölcsönvéve – a totalitással szemben a Végtelent?
[1] Lásd Levinas, Emmanuel: Time and the Other. Trans. Richard A. Cohen, Duquesne University Press, Pittsburgh, PA, 1987.; Uő: Totality and Infinity: An Essay on Exteriority. Trans. Alphonso Lingis, Duquesne University Press, Pittsburgh, PA, 1969.; Uő: Alterity and Transcendence. Trans. Michael B. Smith, Columbia University Press, New York, NY, 1999.
[2] Lásd: http://jmsz.hu/2016/02/migransok-vagy-menekultek-interju-musto-peter-atyaval/ (2016. 03.03.)
[3] Claassens, Juliana: Resisting Dehumanization: Ruth, Tamar, and the Quest for Human Dignity. In: Catholic Biblical Quarterly Vol. 74, No. 4, 2012, 659-674.
[4] Hausmann, Jutta: Ruth. Miteinander auf den Weg. Biblische Gestalten 11. Evangelische Verlagsanstalt, Leipzig, 2005, 42
[5] Buber, Martin: Begegnung. Autobiographische Fragmente. Verlag Lambert Schneider, Heidelberg, 4. Aufl., 1986, 9. 12-15.
fotók: 1. Pixabay, 2. The New York Times, 2020.03.07 , 3. Ruth és Naomi – North Carolina Museum of Art