2019 tavaszán érkeztünk meg feleségemmel Nether Springsbe („Alsó források” – lásd Bírák 1,15) a Northumbria Community házába egy hétvégi alkalomra, ahol megismerkedhettünk ezzel a közösséggel. Egy eldugott kis hely Észak Angliában (Felton, Northumberland) birkák, alpakkák és gabonamezők között. Szent Aidanról elnevezett szobában kaptunk szállást. Minden helyiség valamilyen kelta szerzetesről, szentről van elnevezve náluk. Az elnevezések, ahol lehet kapcsolódnak a funkcióhoz is. Bede például a könyvtár neve. Bede (673-735) (magyarul Szent Béda) az „angol történetírás atya”, akinek feltehetőleg 731-ben elkészült műve, a Historia ecclesiastica gentis Anglorum („Az angol nép egyházi története”) a fő forrása a többi névadó élettörténetének. Az ott töltött pár nap és a későbbi látogatások alkalmával is észrevettem, hogy a közösség tagjai úgy utalnak ezekre a szentjeikre, mintha csak köztük élő barátaik lennének. Például elhangzik ilyen az elsősegély doboz keresése közben: „Winifred vigyáz rá” – tudniillik Winifred névre van keresztelve az a kis szoba, ahol az egészségügyi doboz is megtalálható. Winifred mártírságának helyén ma gyógyító vizű kút áll.
Elsőre furcsa volt ez a sok név. Olyanok, mint régi családtagok vagy ismerősök, akikről az előző generáció tagjai mesélnek, akik még ismerték őket, de én már nem. Egyébként is reformátusságom nehezen tud mit kezdeni a szentekkel. Talán ez volt a legnehezebben elfogadható számomra. „Northumbria Community olyan emberek hálózata, akik a keresztény hit különböző ágaiból és széleiről kapcsolódnak össze” – írják magunkról honlapjukon. Az alapítók között van baptista, anglikán és katolikus is. Vágyuk, hogy keresztyénként azt a felfedezésben lévő újfajta életmódot fejezzék ki, az ún. újszerzetességen keresztül, amely reményt adhat megváltozott és változó kultúránkban – ez szintén a honlapjukon olvasható önmeghatározásuk részlete. A kelta keresztény szerzetességhez való kapcsolódásuk fontos forrás a számukra. Imádságos könyvükben (Celtic Daily Prayer) mint követendő példák jelennek meg a régi és a mai „szentek”: Máriától és a három királyoktól egészen Bonhoefferig, Szent Patriktól Henri Nouwenen át C. S. Lewisig. Érdekesség, hogy még Pelagiusz is helyet kap köztük.
De térjünk vissza Aidanhoz. Mikor egy későbbi látogatásunk alkalmával ismét Aidan szobájában kaptunk szállást és észrevettük, hogy éppen aznap emlékeznek rá, amikor a mi házassági évfordulónk van, kíváncsiak lettünk és utána olvastunk, hogy ki is volt ő.
Az említett imádságos könyvben az alábbi történet mesél róla:
Réges-régen volt Iona szigetén egy gyűlés. Egy dühös testvér beszélt kudarcáról, elbeszélve a Northumbria királyságában tapasztalt keményszívűséget: a sötétség földje, ahol visszautasítják az életet adó fényt, lakói csökönyösek és elérhetetlenek. Egy hallgatójának szíve együttérzéssel telt meg a föld és nép iránt, amelyről beszélt. Mindenébe kerül az, ha a szívére hallgat: el kell hagynia a szigetet, amit szeret, testvérei társaságát, a közös imát és munkát. Nincsenek mások közelebb, akiket még el kéne érni? Ha ülve marad testvérei között, senki nem fogja észrevenni őt, és senki nem fogja tudni, hogy mit hallott a szívében, mint pusztába kiáltó hangot: „Gyere át Northumbriába és segíts nekünk!” „Oh, Uram – imádkozott magában –, adj nekem vizet (forrásokat) és én öntözni fogom azt a földet. Megyek, Uram! Szívemben fogom hordozni azt a népet.” Egy perccel később már az ő hangja, Aidan hangja törte meg a testvérek kínos csendjét: „Lehet, testvérem, hogy ha még kedvesebben beszéltél volna és a Krisztus szeretetével úgy adtad volna nekik az evangéliumot, mint csecsemőnek a tejet, megnyerted volna őket és közöttük maradtál volna.”
Közel jött akkor hozzám Aidan személye, küldetése, szenvedélye és szelídsége. Az ő nevéhez kötődik a monostor alapítása Lindisfarne szigetén és Northumbria keresztény hitre térítése Szent Oswald királlyal együttműködve. Lindisfarne szigete olyan, ami a dagály idején valóban sziget, ám apálykor majdnem száraz lábban is megközelíthető. Ez a természeti adottság segítette a szerzeteseket a belső ima és élet, valamint a kifelé való szolgálat ritmusához. Ahogy erről Aidan imája is tanúskodik:
Hagyjatok magamra Istennel, amennyire lehet
Miként a dagály elborítja a partot, hadd legyek sziget
Szentül fenntartva Neked, Isten, egyedül Veled.
Aztán, mikor a víz fordul, és visszavonul
Tégy késszé arra, hogy elvigyelek a vizeken túlra
A zajos világba, mely megrohan
Míg a vizek újra jönnek, és visszaölelnek engem Tehozzád.
(fordította: Hélisz Katalin | forrás: Kovács Endre: Ti azért így imádkozzatok! – Budapest 2015, 110.)
Nem lett Aidan a személyes védőszentem, nem imádkozom hozzá közbejárásért, de most már olyan régi családtagnak érzem, akit ha nem ismertem is, de tudok róla, ismerős a története és tanulhatok belőle. Bátorít arra, hogy akár közelebbi ősök és hősök életét megismerjem, vagy csak emlékeztessem magam újra és újra az életükre és Krisztussal való kapcsolatunkra.