Katona Viktor

Viktor

Református lelkipásztor és lelkigondozó vagyok, a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom vezetője. Feleségemmel Budapesten élünk. Szeretek gitározni, sétálni, zarándokolni. Egy hatgyermekes lelkészcsaládban nőttem fel, majd pápai diák lettem (gimnázium és teológia), voltam önkéntes Franciaországban (öregek otthon) és Angliában (Scargill House) is. Lelki utamon meghatározó még a Szív kör, a bakonybéli bencés közösség és a Manréza lelkigyakorlatai. Feleségemmel most azon dolgozunk az SDG keretén belül kialakítsunk egy együttélő, imádkozó és dolgozó közösséget.

A szerző bejegyzései

Az Úr Krisztus békessége menjen veled

A Northumbria Community reggeli áldása. A Drogterápiás Otthonban, mikor egy terápiát végzett lakót útnak indítunk, mindig elmondom.

Öröm

Ravasz László: “Isten örömszerző Isten… dicsőségét örvendő, befelé mosolygó emberek arcán tudja legteljesebben feltündököltetni.”

Átlépés

Jézus útja, léptei a mélységbe visznek: az isteni világból a földre, onnan pedig a halálba. Ebből a mélypontból hozza fel őt Isten és emeli a magasba, mindenkinél magasabbra. Ez a krisztusi út a mi életünkben is jelen van. Az új élethez, a feltámadáshoz a halálon át vezet az út.

Uram, Te…

A Northumbriai közösség esti liturgiájának hitvallása.

Testet ölt

Az idei adventben az inkarnáció, a testetöltés vagy testtélétel titka körül járnak a honlapon megjelenő tartalmak.
A szerkesztő előszava.

Krisztus, világosságom

Szent Patrik egyik legismertebb imádsága az úgynevezett Mellvért-ima. A hagyomány szerint 433-ban írta. Lorica néven is említik, ami páncélzatot jelent.

Ave Maria

Elküldte pedig az Isten Gábriel angyalt Betlehembe egy szűzhöz, kinek neve Támár volt…

Kiss Judit Ágnes novellája

Terád várnak a szigetek

Megérintett, hogy a sok sebből vérző világ, a félelmekkel teli emberiség a maga törékenységében mennyire rászorul és lelke mélyén mennyire vágyakozik, szomjazik Istenre.

Ist ens zót ago lva

Imádságos vagy elmélkedős könyvnek nevezném, ha van ilyen, és ha meg kéne nevezni. Egy hétre csak egy igeszakasz. Nem beszél sokat. Inkább inspirálódik és inspirál, megdolgoztat.

Re-forma

Re-forma címmel mutatják be új alkotásaikat a Bakonyszücsi Nemzetközi Művésztelep résztvevői a pápai Pannonia Reformata Múzeumban. Október 31-ig láthatóható a kiállítás.

Szerető figyelem

Ezen fordult meg a bűnvalláshoz való hozzáállásom. Hogyan néz rám az Isten? Kritikusan, elégedetlenül, vagy szeretettel, törődéssel és az ő végtelen irgalmával? 

Egyetemesség mozaikok

A pünkösd az egyház születésnapja. A Szentlélek munkája nyomán innen indul az egyház története. Pünkösdöt követően júniusi témánk így az egyház és annak egyetemessége.

Spiritualitás és misszió az egyházban – szakirányú továbbképzés és tanfolyam

Elmélyülés a Krisztus-hit megélésében a protestáns kegyesség lelki örökségének fényében.

Megálló

“Megálló – a Lélek terében” címmel hirdettünk imaalkalmakat nagyböjt időszakában. Szabó Réka írt a közös útról.

Vele együtt

Az a kérdés foglalkoztat, hogy mit jelent vele együtt meghalni és vele együtt élni? Hogyan részesedünk Jézus halálában és feltámadásában?

Útközben

Új formával jelentkezünk februárban. Podcast adásban beszélgettünk a hónap témájáról.

Újévi ima

Ember vagyok, a Tiéd, se több, se kevesebb, mint mások.

Jézus nyomában

Elképzelt beszámoló az ismeretlen tanítvány szemszögéből.

Kerengő

Kerengő néven podcast sorozatba kezdett három lelkész. Elsőre egy, a lelkiséghez is kapcsolódó témával jelentkeztek: “A mindfulnesstől a valós jelenléten át a csendig” címmel.

Mennyei tágasság, mennyei társaság

Életünket átszövi, átformálja és betölti Krisztus misztériuma, melyből ebben az időszakban a halál közelségét érzékelhetjük erősebben.

Egy arckép a társaságból

Kelta szentek közelebből. Néhány szó Szent Aidanról.

Fügefák

A terméketlen fügefa példázata néhány éve számomra a lelki élet meghatározó szimbólumává vált. Adott egy fügefa, amin három éve keres termést a gazdája, de nem talál.