Gyógyulni vágyik

A szerkesztő előszava a hónap témájához

Különös módon léptünk be családunkkal, vagy inkább tört ránk az új év… Egy baleset folytán a karácsony napjait és a két ünnep közti időt kórházi vizsgálatok és aggodalmak közt töltöttük. A betegség idején pedig más ütemben ketyeg az óra, másképp pereg a homok és valahogy a nap és a hold járása is kimozdul megszokott pályájáról. Egybefolyik a nappal és az éjszaka, a közel és a távol, a múlt, a jelen és a jövő.

Valahogy így billenhetett ki minden egykor abban az első balul elsült, az édenkerti bűnbeesés történetben is. Persze mégsem lehet egybemosni az ember bűnét egy rossz eséssel a focipályán, de annyiban mégis egybekapcsolódik, hogy amikor a dolgok természetes, Istentől életre rendelt folyása bármi miatt megszakad, ott sok mindenen rés keletkezik. Megannyi dimenzióban felüti fejét a rendezetlenség, az egész hiánya, az egész-ség-telen állapot, a betegség. Gyógyulni vágyik, ami kibillen, vagyis megtörik valami, ami magához Istenhez, vagyis az Élethez köt. Vissza vágyik – ha öntudatlanul is – minden, ami helyéről elmozdul, kimozdul abba a minden dolog forrásaként számon tartott állapotba, amire azt mondta Isten, hogy ’Jó!’.

A kegyelem éppen abban ragadható meg, hogy a Mindenség Teremtője, az Egész Forrása, helyreállítja, újjá teremti, betoldozza, kipótolja azt, ami meghasadt, kibillent, elferdült, elmozdult.

Az üdvösség eredeti jelentésében gyógyulás (salvus – meggyógyított). Tillich megfogalmazásában: „Ebben a vonatkozásban a gyógyítás azt jelenti, hogy újra egyesül, ami elidegenedett, újra központosul, ami szétszóródott, áthidalódik a szakadék az Isten és az ember, az ember és az ember, az ember és a világ között.” Tehát Isten érkezése, jelenléte, a Krisztusban kiteljesedő üdvözítés folyamata gyógyulás, Isten Gyógyító Jelenlétének valósága.

Az Útitársak Krisztussal honlapon az adventi-karácsonyi üzenetek után januártól a gyógyulás témájának szeretnénk helyet adni. Mert a karácsony éppen annak a megtestesült Istennek az ünnepe, aki Gyógyító Jelenléttel érkezik személyesen hozzánk, közösségeinkbe, egyházunkba, nemzetünkbe, társadalmunkba.

Az adventi és karácsonyi időszak azt az Eljövendőt állította elénk, aki hitünk szerint nem csak megszületett, hanem újra és újra érkezik. A testet öltés abban is megragadható, ahogyan a mindennapokban tetten érhető az érkező és eljövendő Isten. Ahogyan maga Jézus Krisztus köztünk járt: hirdette Isten országának valóságát és gyógyított. Ahogyan a Szentlélek teszi ezt azóta is, oly sok formában.

A mi családunk ünnepébe: Egy szakértő orvos diagnózisában. Egy tanult kéz szaktudásában, aki varázslatos módon bánik a műtőasztalon az orvosi műszerekkel. Megannyi családtag, barát, ismerős hordozó imádságában. Egy távolból rendelt, családi ebéd formájában, ami megpihenteti az aggódót és lábadozót.

De érkezik óévi visszatekintésben, a hála örömében, a bűnbánat szomorúságában, az új kezdet elhatározásában. Érkezik az új év vágyaiban, terveiben, Istentől kapott képeiben. Hitben, reményben, szeretetben.

Megannyi út, ahogyan egész-szé lehet, ami eltörött. Amiben megélhetjük, hogy a mulandóság fölött ott ragyog a Kezdet, a szikkadt földre víz forrásozik, és ami távolodni tűnt, felénk közelít, hogy Istenben új életünk legyen!

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.” Ézs 43, 18-21

Fotó: pixabay