Kempis Tamás a 15. század elején úgy imádkozik, hogy az számos mai olvasó vágyával is rezonál:
„Tégy nekem keserűvé minden földi dolgot, türelem tárgyává mindent, ami nehéz és kedvemmel ellenkező,
megvetetté, elfeledetté mindent, ami földi, teremtett.
Irányozd szívemet magadra, a mennyországra,
ne tűrd, hogy a földön bolyongjak.
Csak téged találjalak édesnek eztán mindörökre,
hisz te vagy ételem, italom, szerelmem és minden javam.
Bárcsak egészen fölgyújtanál, elégetnél és magadba ölelnél engem jelenléteddel, hogy a belső egyesülés kegyelme
s a tüzes szeretet minden megolvasztó hatalma által
egy lélekké legyek veled.
…
Mi csoda volna abban, ha tőled egészen áttüzesedném, s megszűnnék a magamé lenni? Hiszen te folyton lobogó,
soha ki nem alvó tűz vagy, szíveket tisztító, elmét világosító szeretet.”
Kempis Tamás a 14. században a jórészt Rajna-vidékén virágkorát élő devotio moderna elnevezésű megújulási mozgalom 15. századi képviselője. A fenti idézet a Krisztus követése című művéből származik, ami az egyetemes keresztény lelkiség különös gyöngyszeme (IV. könyv, 16/II. A fordítás Jelenits Istváné: http://www.ppek.hu/k28.htm.)
fotó: Pexels