csigalépcső foka recseg
idők csavarján egy menet
kérgembe fúr a szél csenget
szélcsengettyűjén a csendnek
néma szemek bentről néznek
megkérdőjelezve félnek
sípok, dudák és lidércek
szembogártüzet idéznek
hajat vágok, foszlik ruhám
sok hang peng pár gitár húrján
dalban kihűl, mint délután
nyugvó nap év horizontján
vidéken galambok szárnya
reppen fel belőlem hátra
berepülni kék zöld sárga
tájat mi a vándort látta
villámokat hoznak vissza
pereg a szív, a filmkocka
emlékek körtánca nyomja
el a vándort félálomba
színörvényben az érzelem
mennyi mezőn általmentem
idén is volt szög, volt selyem,
volt méz és volt petrezselyem
rég megmetszett fáknak ága
tervezni kezd bimbózásba
kérgén még mindenki kába
de nem vastagodott mindhiába
várd csak várd a napfelkeltét
az olvadást, fáknak jókedvét
hozd felszínre mit földsötét
megérlelt, hogy virágozzék