Hit hangjai a sötétségből

Nicholas Wolterstorff: Korai sirató (részlet)

Zsákutcában vagyok, és te juttattál ide, ó Istenem! Kiskoromtól fogva hallottam rólad. Kiskoromtól fogva hittem benned. Részt vettem néped életében: együtt imádkoztam, együtt dolgoztam, együtt énekeltem velük, együtt hallgattam velük szavaidat és figyeltem jelenlétedre. A te igád könnyű volt nekem. Jelenléted rám mosolygott. A déli nap elsötétült. Mihelyt elhangzott „meghalt”, elhomályosult a fény. És te hol vagy ebben a sötétségben? A világosságban megtanultam, hogy találhatok rád. Itt, a sötétben viszont nem talállak. Ha soha nem kerestelek volna, vagy kerestelek, de sohasem találtalak volna meg, most nem fájna ennyire a hiányod. Vagy talán nem a hiányod vesz most körül, hanem megfoghatatlan, gyötrő jelenléted?

Hozzászokhat a szemem ehhez a sötétséghez? Megtalállak a sötétben? Nem a még megmaradt fénysugarakban, hanem a sötétségben? Voltak, akik ott rád találtak? Szerették-e azt, amit láttak? Látták-e a szeretetet? És vannak énekek, amiket akkor is lehet énekelni, amikor a világosság elsötétül? Azok az énekek, amiket én tanultam, mind a dicséret, a hálaadás és a bűnbánat énekei. Vagy a sötétben legjobb, ha csendben várunk? [i]





__________________________________________________________________________________________________________________
[i] Nicholas Wolterstorff: Korai sirató, Fiam emlékére (Harmat Kiadó, Budapest, 2012, 130-131. o.),
https://www.harmat.hu/uzlet/korai-sirato-fiam-emlekere/