Hogyan tovább?

Gondolatok egy Reménység vasárnapján a Róma 8,14-25 alapján, előrement Apámnak is reménységgel

Hatgyermekes család, az édesapa vízszerelő. A nyáron a feleség és édesanya mellében rákos daganatot diagnosztizálnak. Hamarosan kiderül, hogy áttét képződött az agyban. Szeptember végére anya már elment. Apa egyedül maradt a gyerekekkel. Hogyan tovább?

Szépreményű, jó nevű fiatalember éli az egyetemisták mindennapjait, lazul, bulizik, Erasmusra megy. Egyik tantárgyát azonban kénytelen dékáni engedéllyel felvenni. Utolsó lehetőség a vizsgázásra. Megbukik. Hogyan tovább?

Szerelmi bánattól feldúlt fiatal lány ténfereg a metróperonon. Vége mindennek. Pedig ő volt a nagybetűs Ő, az igazi, a minden. Talán be kéne ugrani a szerelvény elé. Hogyan tovább?

Péter és Pál apostolok elmosódott freskója a pécsi ókeresztény sírkamrákban (IV. század)

Zsidó származású keresztény misszionárius, aki a görögök között számos gyülekezetet alapított, hosszú idő után készül hazatérni Jeruzsálembe. Egykori hittestvérei azonban fogvicsorgatva várják az áttért farizeust. Ő pedig kétségbeesve gondol arra, mi történhetett Isten ígéreteivel és kiválasztásával, hogy zsidó testvérei nem ismerték fel a Názáreti Jézusban a várva várt Messiást. Jeruzsálemből Rómába készül menni, ahol zsidók és nem zsidók együtt vannak a gyülekezetben, egymással olykor fasírtban. Hogyan tovább?

Talán úgy gondolsz a Római levélre, mint egy teológiai tankönyvre. Megszoktuk, hogy kristálykemény, jéghideg, márványmerev dogmákként gondoljuk az eleve elrendelésre, a hitből való megigazulásra, Krisztus békéltető kereszthalálára. Pedig egy hozzánk hasonló ember, egy testvérünk, Pál megszenvedett ezekért a gondolatokért. Nem csak kivette a teológiai frigóból. Szüntelen fájdalomban megizzadt értük. Túl sokszor akarunk úgy beszélni Istenről, hogy csakis a másik ember bőrét visszük a vásárra. Pál a saját bőrét is a vásárra viszi. A pokolig akar menni azokért, akik nem ismerik Isten szeretetét, amelyet Jézusban mutatott meg. Amikor Pál a szenvedésről és a reményről ír, amögött ott van az ő személyes története, amely rezonál a mi személyes történeteinkre.

Mi a reménység? Milyen árat fizetünk érte? A remény rendkívül ambivalens érzés. Olyasmit remélsz, amit nem látsz, tehát MÉG nem biztos. Amire várni kell. Ami nem biztos, hogy pont olyan lesz, amilyennek elképzeled.  A reménység helyett mi jobban szeretjük a bizonyosságot. Szeretjük tudni a tutifrankót. A biztosat. Az olyan biztonságos. Éljünk úgy, mintha nem lenne a világban bűn, betegség, halál. Vagy legalábbis könnyed optimista mantrákkal megszabadulhatnánk ezektől. Mintha már az Isten országában élnénk. A másik véglet a kétségbeesés. Cinizmus. Kiégés. Depresszió. Mintha sosem jönne el az Isten országa. Mintha az éjszakára nem virradna hajnal. Itt és most kell kikaparnunk magunknak a gesztenyéből a maximumot.

Nagyon szeretem ahogy Pál a reménységről ír. A közös reményünkről. Mert a remény sohasem az én egyéni életem jobbra fordulásáról szól. A remény köztulajdon. Nem lehet privatizálni. Nem lehet korrumpálni. Képtelenség elvenni a szegényektől és a gazdagoknak adni. A reménység közös. Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságában reménykedünk.

Szeretünk abban is hinni, hogy Isten majd kiragad minket, kiváltságos hívőket a nagy nyomorúságnak nevezett földi pokolból. Az apokalipszist mint valami színházi előadást, a kiválasztottak majd páholyból nézhetik végig. Valami jó, kényelmes mennyei páholyból. Csakhogy mi az apokalipszisnek nem nézői, hanem nagyon fontos résztvevői vagyunk. Nekünk kell megjelennünk, felegyenesednünk, felkelnünk a porból, kijönnünk a sötétből a fényre. Mi vagyunk, akik lelepleződünk, akiken az isteni dicsőség nyilvánvalóvá lesz. Isten minket nemcsak biodíszletnek szánt ebbe a drámába. Mi rántjuk magunkkal a teremtett világot a szolgaságból a szabadságba. Mi azt reméljük, eltűnhetünk, elsüllyedhetünk vagy elragadtathatunk a világból, és nem kell együtt szenvednünk vele. Pál viszont nem eltűnésről ír. Megjelenésről. Apokalipszisről. Isten fiainak apokalipsziséről, azaz megjelenéséről.

Bár te meg én menekülünk az együttérzéstől, Isten együtt érzővé tette a teremtett világot. Az egész teremtés velünk együtt sóhajtozik és nyög a bűn miatt. Szenved a szennytől, a halál törvényétől. Ide rántottuk magunkkal a teremtést. Isten azért tette a teremtést a romlandóság rabszolgájává, mert reménykedik. Reménykedik benned és bennem. Együtt érzővé, együtt szenvedővé tette a teremtést a bukott teremtménnyel, az emberrel. És végül Ő maga is együtt érzővé, együtt szenvedővé vált velünk a kereszten.

A kereszten minden megfordul. Látod rajta függni a veled együtt érző, együtt szenvedő Istent Jézus Krisztusban. És te mégis meg akarod úszni a szenvedést? Meg akarod úszni a keresztet?

Crux sola est nostra theologia – részlet a Kálvin téri térkő-installációból

Van egy ötödik SOLA az evangélikus teológiában. Ismerjük jól a négy SOLÁt, a négy oszlopot: egyedül Krisztusért, egyedül kegyelemből, egyedül a hit által és egyedül a Szentírás alapján lehet üdvösségünk. A reformátusok ötödikként hozzáteszik: Soli Deo Gloria, vagyis egyedül Istené a dicsőség. Nekünk viszont Luther nyomán nem a gloria van az ötödik helyen. Nem a dicsőség. Hanem a crux, a kereszt. Crux sola est nostra theologia. Egyedül a kereszt a mi teológiánk. Ott van egy kis járólapon a Kálvin téren.

Ez nem az a kereszt, amivel a falakat szoktuk díszíteni. A kereszt az, amit hordozok. Amit hordozol. Amit magadra veszel. Ahogyan Jézus magára vette és hordozta. A sajátjaként vette magára a keresztet, amit az emberi gonoszság ácsolt neki. Nem futott el előle. Miért menekülsz a kereszt elől – kérdezte egy atyai jó barátom, amikor apámat temettük, és én belekerültem életem legnagyobb krízisébe – a kereszt Krisztushoz köt téged. Kereszt nélkül nincs egyház, nincs Istenről szóló beszéd és nincs remény sem.

Amikor a teológiára jártam Isten sokféleképpen megmutatta, hogy mit jelent ez a mondat: egyedül a kereszt a mi teológiánk. Én is álltam a metróperonon azt fontolgatva, ér-e még bármit is az életem. Nem segített az okoskodás, ami arról szólt, hogy majd később minden jobb lesz. Ha elveszíted azt, akit vagy amit a legfontosabbnak gondoltál, amikor nincs helye az optimizmusnak, akkor csak a remény marad. A remény csak a szenvedés talaján tud kicsírázni. Ha a kereszt teológusa akarsz lenni, meg kell értened, hogy nem a kereszt lesz a teológusé. A teológus lesz a keresztté. A kereszted megtalál téged és segít neked Krisztushoz hasonlóvá válni. Ahogyan ő részt vett a te szenvedéseidben, úgy kell neked is részt venned a világ szenvedésében. Ahogyan Ő kilépett a sírból vasárnap hajnalban, úgy visz ki téged is a sötétségből az örök fénybe. Ahogyan Krisztus magára öltötte a haláltól szabad dicsőséges testet, úgy változik át a te tested is a fájdalmas töredezettségből az élet teljességébe.

A Lift! zenekar lemezborítója Forrás: liftzenekar.hu

A horgony – a reménység jele – a keresztből nő ki. Ahogyan a Lift zenekar borítóján láthatjuk megelevenedni az ősi jelképet. A reménység a szenvedésben születik meg.

Mint a vajúdás. Tudjátok, ez volt Isten búcsúajándéka, amikor kijöttünk az Édenből. A sátán búcsúajándéka a szégyen volt. Ezt a gyötrő érzést jól ismerjük, amikor meglátjuk a meztelenségünket, amikor el akarunk rejtőzni Isten és embertársak elől.  Isten viszont a reménységet ajándékozta. Mi mindig arra koncentrálunk, hogy Isten szenvedést adott, hogy megbüntetett, de ez nem teljesen igaz. Isten ÉRTELMES szenvedést adott. Fájdalommal szülöd gyermekedet. De ez nem egy értelmetlen, eredménytelen fájdalom. Olyan szenvedés, amelyből új élet születik. Olyan szenvedés, amelyen keresztül a Megváltó a világba érkezik. Az a gyermek, aki majd a kígyó fejére tapos. Nehogy azt higgyétek, hogy ezt csak a nő kapta. A föld termékenységében hasonlót tapasztalunk meg. Verejtékkel műveljük a földet, de azzal a reménységgel, hogy ehetünk a termésből. A fáradságos munkának gyümölcse van. Értelme van.

A teremtett világ vajúdik. Mi, Isten gyermekei, akik már megtapasztaltuk a Lélek erejét a saját életünkben, mi is együtt sóhajtozunk vele. Ahogyan az apa együtt lélegzik az anyával az apás szülésen. Ne hagyjuk magára a kínjai között, vállaljuk vele együtt a szenvedést! Lépjünk ki az áldozatszerepből! Tegyünk egy gesztust, egy lépést előre a remény útján! Miránk vár sóvárogva az egész teremtés. Arra, hogy megjelenjünk.

Jézusunk, te levetkőzted a dicsőséget és vállaltad a részedet a teremtett világ szenvedésében és halálában.
Kérünk, hadd váljon valósággá életünkben a Te feltámadásod.
Adj erőt remélni reménység ellenére, adj erőt szeretni azt is, aki bánt.
Te adj nekünk távlatokat akkor is, amikor emberi számítás szerint minden kapu bezárult,
amikor magányosan ücsörgünk a sötétben! Te vagy a mi világosságunk!