Keskeny út

Sokszor eltévedt. Új helyeken és régieken, ha először járt arra, vagy ha sokadszorra akár. Akárhogy igyekezett megjegyezni, hogy honnan jött, koncentrálni, hogy merre megy, figyelni, hogy útközben mit lát, tájékozódási pontokat, kapaszkodókat gyűjteni… mégis. Egy idő után belefáradt, belefeledkezett a figyelésbe, belemerült a saját kis gondolataiba, és máris megtörtént a baj. Már nem bosszankodott ezen. Mosolygott és felhívta a férjét. Elmondta neki, hogy mit lát és ő útba igazította. 

– Csak bejöttem ebbe a boltba. Csak 2 zsemlét szerettem volna venni. De tudod, a bolt is zegzugos, aztán, amikor kijöttem, nem figyeltem, úgy elgondolkoztam, és biztos rossz irányba indultam. Egy idő után észrevettem ám, és próbáltam visszatérni a helyes útra, vagy a kiindulópontot megtalálni, de csak tovább rontottam a helyzetemen. Szóval segíts, mert elkések.

A férfi türelmesen, kedvesen fordult felé most is és egy-két segítő kérdés feltétele után, már tudta, hogy hol van. Ezután rövid tőmondatokkal elmondta neki, hogy hogyan tovább. Megnyugtatta, hogy nem csinált nagy bajt, még nincs messze a céltól, még könnyen vissza tud találni a helyes útra. 

Legközelebb, amikor együtt arra jártak jót nevettek, amikor megmutatta neki.

– Nézd, ez az a bolt. Ide mentél be. Látod, itt tévesztetted el az irányt. Látod, milyen közel voltál a célodhoz? 

Ekkor már ő sem értette, hogy miért nem látta át a helyzetet, és hogy véthette el az utcát. Egyszerűnek tűnt és egyértelműnek a helyzet.Egészen a következő alkalomig, amíg szüksége nem volt újra két zsemlére.

Sokszor eltévedt. Akárhogy igyekezett megjegyezni, hogy kicsoda ő és kik a többiek körülötte, igyekezett figyelni, hogy szépen viselkedjen, ne sebződjön, de ne is bántson, próbált biztos pontokat kijelölni … mégis. Egy idő után belefáradt, belefeledkezett a figyelésbe, belemerült a saját érzéseibe, és máris megtörtént a baj. Eltévedt a kapcsolatok utcáin, terein. Ilyenkor nagyon szomorú volt. Sírdogált egy kicsit, majd Hozzá fordult segítségért, útbaigazításért.

– Igen, már megint eltévedtem. De tudod, az én lelkem olyan kesze-kusza. Hiába figyeltem, hiába vigyáztam. Csak szeretni szerettem volna. És valahogy megint elrontottam. Észrevettem már, próbáltam is kijavítani, de egyedül nem megy. Segíts, kérlek.

Ő türelmesen meghallgatta, sokadszorra is. Pedig pontosan tudta, hogy mi történt benne. Úgy ismerte kesze-kusza lelkét mint senki más. Megnyugtatta, hogy nem csinált nagy bajt, még nincs messze a céltól, még könnyen vissza tud találni a helyes útra. 

Elmondta neki újra, hogy Ő az Út, az Ajtó a Híd.

Visszavezette a Kiindulóponthoz és megmutatta a célt. És azt is, hogy hol vétett, hol tévesztette el az irányt.

Ekkor már ő sem értette, hogy miért nem látta át hisz egyszerűnek tűnt és egyértelműnek.

Egészen a következő alkalomig, amíg szüksége nem volt újra egy kis szeretetre.