Köszönetnyilvánítás egy szangvinikus versben

(Ti, akik Ott vagytok, Nektek!)

Hát hadd csöpögjön az önirónia!
Teljen meg a pohár!
Csorduljon túl és boruljon ki jobbra!
Majd guruljon balra és kis ívben le
A kacagástól zötykölődve

pixabay.com

Az asztal széléről a földre esve se törik
szét
Kacag tovább merthát műanyagból
készítették
A padló vizes felületén halad a
Cserépnél olcsóbb edény
És lelassít. És halkan kong a kiürült
egyén

Amikor kiadta, amit ki kellett
magából
Sírhat végre mentesen az bizonyos
gátlásoktól
A tócsában ugyebár amúgy sem
feltűnő nagyon
Ha az arcod egy kicsikét elázva
vagyon

És miközben bánkódsz jön egy
empatikus ember
Ha ki is röhög, nem baj, mert Oda
melléd lehever
A szomorú könnybe, a nevető nyálba,
a szipogó takonyba a dühös
izzadásba
Lefekszik. És megmossa magát az
aktuális nagyon fájba

Majd rád néz és óvatosan vigyorog
Vagy pont sírdogál veled
Attól függ, hogy téged ismerve
Épp melyiket igényeled

Ó szegény én a padló tetején!
Drámaian szenvedek
De itt ez a valaki és velem kacag
és kicsit megpofoz, ha tévedek
Vagy csak simán elém áll, ha sok a
közönség
És eltakarva az újrégi sebeket
A szemek elől véd

Ó én! Nem is vagy te oly szegény!
Az orrod hegyén túl
Ha a látásod kitisztul
És bátran kinyújtod karjaid
Pontosan egy kartávolságnyira
Körbe körbe
Veled szédülő szívek a levegőbe

…Ott vannak a barátaid.