Egy korábbi cikkben leírtam és bizonyságot tettem csodálatos szabadulásomról. Tíz évig szenvedtem evészavarban. Egy nemrég, a férjemmel (Szabó András) feldolgozott ének ugyancsak ehhez a történethez kapcsolódik. Ahhoz az időszakhoz, ami megtanított Krisztushoz ragaszkodni.
Imám legyen jó illat előtted, két kezem kinyújtása áldozat,
Fordítsd reám tekinteted, Jézus, hisz tudom, végtelen az irgalmad
Nehéz volt ez az iga, erőt próbáló, de Isten megtartott, s mikor már elfogyott az erőm, lehajolt hozzám. Minden oldalról körülfogott, kezét rajtam tartotta, mint egy védő bástya, hogy a kínzó és vádló gondolatok lepattanjanak az elmém köré zárt páncélról.
Törvényedben van az örökségem, és gyönyörködöm minden Igédben
Ó, csendesítsd le minden lázadásom, nagy szereteted tartson térdemen
Légy Úr a szívemben, s én áldlak, amíg élek
Légy Úr a szívemben, s én áldlak, amíg élek
Ezekben az években úgy csüngtem Krisztuson, mint, ahogy a szőlő fürt a tőn, kapaszkodtam, hogy el ne vesszek, el ne sodródjak.
Az egész világ teljességre vágyik, de nincs más teljes, csak az Úr szava
Beszédeden elmélkedem nappal, és azon örvendezem éjszaka
Ezt a megpróbáltatást egy cseppet sem éreztem könnyűnek és gyönyörűségesnek, mégis ma már hálás vagyok azért az időszakért.
Minden utad szeretet és hűség; igád könnyű, gyönyörűséges
Bár keskeny az az út, mely felfelé visz, az alázatos mégsem téved el
Szabadulásom története nem csupán egy fájdalmas megtapasztalás, hanem olyan pont az életemben, amihez mindig visszatérhetek, ami újra Krisztushoz láncol, ami lecsendesíti a lázadásomat, és ami térden tart.
Téged várlak minden reggel, tanulom, hogy járjak az úton
Légy Úr a szívemben, s én áldlak, amíg élek
Légy Úr a szívemben, s én áldlak, amíg élek.