A szerkesztő előszava. A hónap témája.
A természet őszi színei és változása az elmúlásra emlékeztetnek bennünket. Az egyházi év is a vége, a Vég felé fordul, ami ugyanakkor számunkra kezdet is, az örökélet valósága. November hónapban az öröklét, a mennyei tágasság és társaság az útitársak honlap témája.
Gyerekként sokáig nem értettem a különbséget a halottak napja és mindenszentek között. Egybe folytak, különösebben nem is foglalkoztattak. Egyikhez sem volt kapcsolódásom. Csak később, felnőttként, a feleségem családjához kapcsolódva mentem ki én is a temetőbe halottak napján. Azt tanultam, hogy a halál után már nincs mit tenni. Lejárt a kegyelmi idő. Lezárul a kapcsolat is azokkal, akik már “odaát” vannak. Kálvin bűnvalló imájában még tágasabb a társaság: “Úr Isten, örökkévaló és mindenható Atyánk! Íme, egybegyűltünk itt, és a szentek egyességében, az angyalok és idvezült lelkek társaságában trónusod elé visszük áldozatunkat. (…)” Mit tudunk kezdeni ennek a teológiai hátterével, a hozzá kapcsolódó szokásokkal, személyes tapasztalatainkkal és megéléseinkkel?
Az ünnep és a természet elmúlása akarva-akaratlanul is szembesít bennünket az emberi végességgel, a halállal. Az evangéliumok tanúsága és hitünk szerint Jézus meghalt, eltemették és harmadnapra feltámadt. Átment a halálon, sőt arra hívta tanítványait, hogy kövessék őt, hogy a magnak el kell halnia, máshol pedig azt mondja: aki elveszti az életét, az megtalálja. Richard Rohr írja a Halhatatlan gyémánt című könyvében:
“Hiszem, hogy a teljes Krisztus-misztérium térképként szolgál az Igaz Én egész útjához, az isteni fogantatástól a szeretett fiú helyzetén át, a keresztre feszítésen keresztül a feltámadásig.” (89. old)
Rohr fogalmai szerint: „Igaz énünk az a részünk, amely tudja, kik vagyunk és kié vagyunk, bár nagymértékben tudattalanul. Hamis Énünk pedig az, akinek gondoljuk magunkat – de attól, hogy annak gondoljuk magunkat, még nem válunk azzá.” (8. old)
Életünket átszövi, átformálja és betölti Krisztus misztériuma, melyből ebben az időszakban a halál közelségét érzékelhetjük erősebben. A már idézett könyvben írja Rohr:
„A halál nemcsak testi meghalás, hanem a teljes mélység, a mélypont elérése, annak a távolságnak a megtétele, amelyen túl már nem a saját kezünkben van az irányítás, teljesen túl van azon, ahol most vagyunk. Nem csoda, hogy ez ijesztő. (…) Ha őszinték vagyunk, elismerjük, hogy egész életünkben haldoklunk, és ha figyelmesek vagyunk, megtanuljuk: a kegyelmet találjuk meg mindennek a mélyén és a halálában.” (18. old.)
Remélem, hogy a született írások, személyes vallomások, versek, imák, képek és filmajánlók segítnek, kedves olvasó e témákban eligazodni, elmélyülni és leginkább az Isten felé fordulni és az ő kegyelmével találkozni.