Jálics Ferencnek ajánlom, akit bár nem ismertem, de akivel mégis találkozhattam
A böjtöm, ha egyáltalán értem, az mit jelent, Rólad szól. Szóljon Rólad. Legyen számomra annak nyers kifejezése, hogy hiányzol. Tehát találkoztunk. Tehát kapcsolatban vagyunk. Elveszíteni csak azt lehet, akit egyszer már megtaláltunk. Sötét van. Itt vagy-e? Egy barátom ma reggel azt írta, pár napja egy 9 cm-es daganatot találtak a veséjén. Ott vagy-e? Néha furcsa alakot öltesz. Nem tudsz elbújni tőlem, annál jobban szeretlek. Meglellek, bárhogy álcázod magad. De most mégis veszettül hiányzol.
Tisztában vagyok azzal, hogy Krisztus követőjeként nincs már okom vagy szükségem böjtölésre. Amíg el nem jött a Messiás, addig Keresztelő és tanítványai joggal böjtöltek. De: „böjtölhet-é a násznép, amíg velük van a Vőlegény?” – kérdezted barátaid, amikor és amíg velük voltál. Majd elvétetik tőlük, akkor majd böjtölni fognak – és ez be is következett. Azóta böjtölnünk kell tehát? Dehogy! Merthogy később mégis visszaadattál a tieidnek, nekünk. És nem is akárhogy. Lelked, a Pártfogó, a Vigasztaló jelenlétével cserélted fel fizikai jelenléted. Akkor most miért böjtölnénk? Hisz itt vagy és nem is távozol többé. Megrészegít, valahányszor erre gondolok, itt vagy és annyira hozzánk kötötted magad, hogy testeink templomából soha többé el nem távozol. Mégis, ez nem az a jelenlét. Mégis, én testileg is visszavárlak. Ezért is veszem újra és újra magamhoz testedet, bevallottan farkaséhséggel – kiéhezve rád. Hiányzol, fakadok ki mégis. És mert megígérted, hogy testileg is visszatérsz, hiányod így még kétségbeejtően élesebben és húsbavágóan érzékelem. Növeled kínzó fájdalmamat, hiányod éreztetve. Könnyebb lenne, ha nem tudnék őrült szerelmedről.
Mert addig hol itt, hol ott tűnsz fel inkognitóban. És nehéz meglelni Téged, amikor furábbnál-furább alakot öltesz. De előlem nem tudod elrejteni magad. Jobban szeretlek ám annál. Ma hajnalban ezt is felpanaszoltam a 9 centis daganattal meglepett barátomért kiáltva: miért így látogatod? Akkor csendesen megjegyezted, mi közöd ahhoz, ahogy Én őneki megjelenek? Ez ránk tartozik. Neked másképp jelentem meg. Neked emberi arcot öltve. Ez az én legkedvesebb alakom, mikor az embertársban, a testvérben kereslek fel. Ma hajnalban a vesedaganatos testvérben látogattalak meg, hogy őérte imádkozva, őt szolgálva találj reám. Ő az egyik legszebb Arcom, becsüld meg! Ahhoz pedig mi közöd, hogy hozzá Én milyen alakban érkezem? Te most kövess engem! (Ján 21, 22)
Sötét van. Itt vagy-e? Amit most a sötétben suttogok neked, majd hirdetned kell a világosságban. A háztetőkről. De most még sötét van. Kotyognék, ha mukkannék, mint aki semmit se ért az egészből. Böjtölj, hogy neki benned jelenhessek meg és így érkezhessek meg. Veled akarom meglepni őt. A neki legszebb arcommal. Csitt, mondom most már én is magamnak a sötétben pirulva, ezt nem lehet majd háztetőkről hirdetni.
Mégis hiányzol, mégis böjtölök. Pedig semmi szükség nincs a böjtre immár. Velünk a Vőlegény! Mégis, mégis. Miközben itt vagy, jelen vagy, iszonyúan hiányzol Menyasszonyodnak, az egész násznépnek, akik egyenként akár csak egyetlen veled való találkozásuk édes-borzongató csodájától részegedtek meg. Azóta se tudnak kijózanodni. Elázott násznép. Elárvult, magára hagyott, meglepett Menyasszony. Jeruzsálem leányai, én a Szerelem betege vagyok – rebegi neked. Vagy csak úgy maga elé szegény. Hiányzol. Nincs ennél fájdalmasabb szerelem. Találkoztunk és utána eltűntél – kapcsolatban vagyunk tehát. Nem lehet ezt többé meg nem történtté tenni. És ekkor elönt a kikerülhetetlen, elháríthatatlan ujjongás: előlem többé nem tudsz elrejtőzni. Annál jobban szeretlek. És mi tagadás, Te is annál mélyebben és jobban – még az én szerelmemnél is – jobban szeretsz.
Kolozsvárott, 2021. febr. 14-én