Nagykabát
Kötött kesztyű
Hóangyal
Fahéj- és szegfűszeg illat
Pattogó kandallótűz
Vastag, színes pamutzokni
Égősor az ablakban
Egy nagy bögre forralt bor
Madáretető a kertben
Koszorú fenyőgallyakból
Gyertyafények
Szalmacsillag
Szállingózó hópelyhek az utcai kandeláber fényénél
Mézes dió kis befőttes üvegben
Dérrel lepett út menti fák
Sült alma
Friss fenyőtobozok az erdőről
Üdvözlőlapok, karácsonyi jókívánságok
Egy régi ének: „Veni, veni Emmanuel”
Ádventi házikó kinyitható ablakokkal
Sültgesztenye-árus a téren
Karosszék állólámpával
Mazsolás kalács
Puha, meleg takaró
Naplemente narancsszínű felhőkkel
Cikkelyeire bontott mandarin
Madárnyomok a csillámló havon
Ágak piros bogyókkal
Kivilágított utcák kirakatablakai
Nagymama nagykendője
Csengőszó között néhány pillanatnyi csönd
Sorolom magamnak – csak úgy, amint eszembe jut – ennek az áldott ádventi-karácsonyi időnek az ajándékait. Íme, ezek a kedves dolgaim: élmények, képek, ízek, illatok. Tárgyak, amelyek meghitt téli délutánokhoz, estékhez kötődnek, egyik-másik gyermekkorom letűnt és mégis velem élő világához.
Találkozások villannak fel előttem, arcok-életek, akik egy-egy darabka Ünnepet ajándékoztak nekem, mind, a maguk módján: szavakból, érintésekből, színekből, tapintatos hallgatásból.
A „lényeges-semmiségek” leltárát készítem. Gazdag vagyok. Nagyszerű ez a kincshalmaz, ez a bőség. Ebben az idei ádventben is került hozzá sok-sok minden. Hálás vagyok szavakért, felismerésekért, élményekért, hálás vagyok képekért, ízekért, illatokért, érintésekért, összevillanó tekintetekért…
Hálát adok az Ajándékozónak minden értelmet meghaladó, emberséges szeretetéért.
Gazdagok vagyunk mindannyian. Miénk az apró örömökből összeszőtt télidő, a várakozás belső izgalma, a csönd érintése. Miénk az otthonlét biztonsága, a készülődés zizegő neszei, a meglepetéseket rejtegető titokzatosság. Miénk a szeretet: az adható és elfogadható jóság.
Gazdagok vagyunk – s ez a gazdagság az Ő ajándékozó jóságából – valójában az Ő szegénységéből születik.
A régiek, bölcs eleink Szenteste napján csupán 3 szem búzát és egy pohárka vizet ittak. Böjtöltek, tisztultak, mert a Szenthez indultak találkozásra. S az a kevéske étel és ital emlékeztette őket: mással kell betöltekezni ma, s van úgy, hogy a kevés is elég lehet.
Karácsony nem a telítettség, hanem az üresség ünnepe. Úgy lesz az ádventből kibomló ünnep igazi gazdagságot adó szent-idő, hogy közben három szem kicsi búzaszemmel, pohárnyi vízzel növekszünk a Találkozásra. Kicsiny, egyszerű, egészen hétköznapi dolgok válnak fontossá. S az emberséges Isten, a valóságos, élő szeretet forrása lesz számunkra végül mindennél fontosabbá…