Ki kell mondanom,
akár fogja más, akár nem,
ha csak magamért is,
nekem kell tudnom.
Jézus,
amikor hívsz,
félrehívsz.
Oda,
hova csak egymagam mehetek,
Hozzád.
Oda,
hol az élet magányos,
elhagyatott.
Oda,
hol a kutakodó szemek
istenit még benned sem leltek.
Oda,
ahol a kiáltást se hallották,
hogy „elvégeztetett”.
Ezen a helyen lenni azt teszi,
igenelni a korholást is,
és az elismerést is.
Ezeket elfogadni,
komolyan venni,
csak nem túl komolyan.
Ott lenni, hol mások terheit felveszed,
hol az ellenségeseket egyesíted,
hol kileheled a lelked.
Gyalázatod hordozni,
megvetett léted vállalni,
s veled, mint bárány, hallgatni.
Hogy a víz, ami ott kívül fakad,
sőt, feltör,
a táborba bejuthasson.
Hogy a tábor éljen,
igyon,
viruljon.
Ki kell mondanom,
akár fogja más, akár nem,
ha csak magamért is,
nekem kell tudnom:
csak kint lehetek benned,
Jézusom,
az isteni társaságban.
A táboron kívül.
(Zsidókhoz írt levél 13,13)