Amikor háborúk hírét halljátok

Hajnali meditáció

Az ütemesen kattogó, csendesen zakatoló vonat ablakán át ez a reggel sem más, mint a többi. A felkelő nap aranyba öltözteti a sínek mellett sorakozó, csupaszon talán még légiesebb, csipkeszerű fákat. A vetés szunnyadva éledezik, a sorok közt friss hajtásokat kereső őzek már megszokták, nem rettennek a reggeli vonat robogásától. Teljes nyugalommal emelik fel tekintetüket és néznek szemembe a vonat ablakán keresztül. Én pedig képtelen vagyok ezen a reggelen egybe rendezni az elém táruló hajnali táj békességének tágasságát, a már egy hónapja tartó háborús híreket, a közvetlen környezetünkben menedéket keresők élettörténeteit és az idei böjtbe belopódzó szorongást. Uram, segíts!

Fotó: pixabay.com

Vágyom rá, most mégsem tud megnyugtatni a suhanó táj szinte statikus nyugalma.

 „Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.”  Mk 13, 7 Halljuk az igét az első századi bizonyságtevőktől.

Ismét a tájat nézem. Keresem benne a csendet, a rendet. De már a természet sem biztat. Minden tágasságával együtt magában hordja a pusztulást, a rothadást, a halált, a több és kevesebb feszültségét, fájdalmát, talán még igazságtalanságát is. Szemem megakad a részleteken. Uram! Létezik a békesség?

Az igéhez fordulok ismét. A Szóhoz, amit ha szívembe helyez a Lélek, rendet és csendet teremt. Most mégsem önmagam felé fordít, hanem engem fordít kifele és indít:

„Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot.” Mk 13,10

Lehet szorongva igét hirdetni? Lehet háborús időben evangéliumot, örömhírt szólni?

Fotó: Katona Viktor

Az ablakon át keresgél ismét a szívem: az őzek helyett a korán induló kétgyermekes anyuka, a mezőre zötykölődő traktoros, a juhnyájat terelő pásztor, a lovat kantárjánál vezető lovas, a kutyát sétáltató ifjú, a biciklin munkába igyekvő férfi kerül elém.

Átsüt rajtuk a reggeli fény.

Egyszerű hétköznapi képek. A mindennapok természetes pillanatai. Most itt mégis több.

Az Élet képei, a kegyelem képei, a húsvét idelopódzó fényei.

Mert evangélium, amikor a mindennapi találkozásokban helyére kerül az élet és a halál. Amikor feltárul az élet egyszerűsége, amiből egy van: a mennyei.

Böjt időben, a húsvéti feltámadás örömében, az Isten előtti csendben és környezetünk felé történő odafordulásban épp ezt kereshetjük. Hogyan tudom az egyszerű hétköznapokat abban a közegben, ahova Isten helyezett ebben a mennyei, a háborúk zajától is független létben élni? Hogyan tudom a földi, kiszolgáltatott életemet a mennyei lét békességében tudni?

Amikor háborúk hírét halljuk, még inkább oda kell fordítanunk testünk, lelkünk, egész elménk a húsvéti fényből támadó élet felé, ami nem evilági döntéseknek van alávetve: a teremtő, a megtartó és új életet adó Atya akarata szerint árad ebbe a világba ma is.  Hogy minden nép között felragyogjon az evangélium: a mennyei, újjá teremtett, örök életünk.