apályok kincse

ha elvonul a nem remete
azon lábnyomában megárad
özön gondolatinak vize
s léket kap
a kis csónak
süllyed bele

a remete nem könnyű szakma
belső rengeteged téged támad
lehet ez sem istenadta
tehetség
kegyesség
tündérmese

remetelakká válhat bármely szék
ki gyakorlatlan hamar fárad
tanuld hát a határok védelmét
ez új vidék
ki ide lép
legyen mestere

a rendszer nem csúf ellenség
jó keret a képhez hozzáad  
rend-szeretni fontos és szép
felhevül
a meghűlt
szellem benne

legyen hát lelkem gyakorlata
magjából az eső bár hozna fákat
hogy Isten rengetegébe gyakorta
elvonulok
mennyi szurdok
megismerne

a szolgalányt ki nem remete
de özön gondolatit az apálynak
visszahúzni megengedte
hogy lássa
és kiássa
mi ott lehet kincse