A szeretet növekedése és a szent hegy

Jézus minden embert a szeretet társasága felé vezet. Ebben az írásban e szeretet befogadásának és továbbadásának az útját szeretném nyomon követni.

A Te udvaraidban

Jó megpihenni Isten gyümölcsöt érlelő szeretetében. – A szerkesztő előszava

Úrvacsorai liturgia Jn 6 alapján

“…az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.”

Szabadulás a labirintusból – képmeditáció

Ha meg akarja fejteni a labirintusát, akkor alá kell szállni, be kell menni, nem elég felülről, kívülről analizálni.

Óh Hazug Megfelelés!

Kerítést vontál körém
és megfosztottál a tágas tértől.

Kísérni az úton – 7 lépés a lelki beszélgetéshez

Az egyik testvér úgy áll a másik testvér mellé, hogy ebben a találkozásban legteljesebb módon adjanak teret annak, amit számukra Isten ott és akkor elkészített.

Csend

A némaság megbetegít, de a hallgatás gyógyít. A magány kétségbeejtő, de az egyedüllét felüdít.

Számomra a csend… (1)

A csend érlel, ahol engedem, hogy kibontakozzon valami más természet bennem.

Számomra a csend… (2)

A legmélyebb csendet mindig a kontrasztokban élem meg. Vajon mi az, aminek a kontrasztja nélkül nem tudok megérkezni Istenhez?

Számomra a csend… (3)

Amikor sem az ’én’, sem a ’Te’ nem hangosabb Őnála. Amikor az ’én’ megnyitja magát Tefeléd. Tebenned feltárul Ő. Hárman vagyunk egyek az Ő mindenre kiterjedő valóságában.