1. Hogyan kapcsolódik egymáshoz a keresztény hit és a misztika?
Először is mi a misztika? A misztika egy olyan valóság igenlése, mely véges létünket meghaladja. A kereszténység által képviselt valóság ilyen: az emberi értelmet és szavakat meghaladja. Isten számunkra láthatatlan és felfoghatatlan. A Vele való szembesülés arra hív minket, hogy az Ő felfoghatatlan voltát tiszteletben tartsuk, nem pedig arra, hogy megpróbáljuk felfoghatatlanságát felfejteni és felszámolni. A valóság jó része az Újszövetség kifejezésével élve „misztérium” (a görög ÚSZ-ben 27-szer szerepel a misztérium szó). A misztika feladata az, hogy Isten e végességet meghaladó léte iránt az emberben megnyissa a teret. Istent, akié – ahogy Pál mondja – „a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat”, nemcsak Pál részéről illeti meg az ő fenségességéhez és titokzatosságához illő tisztelet, hanem minden keresztény részéről is: „övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom.” (1 Tim 6: 16. ÚF). Isten misztériumának tisztelete a keresztény hit eleme, hitünk ennyiben misztika.
2. Mitől lesz a keresztény misztika keresztény?
Attól, hogy egy arculatot hordoz – e tekintetben nincs benne bizonytalanság: a názáreti Jézus Krisztust ábrázolja ki. A keresztény élet titokzatosságának arca: Krisztus. Olyannyira, hogy a keresztény misztika annyira keresztény, amennyire Krisztust jeleníti meg: az ő szeretetét, az ő egyesítő erejét, az ő gyengédségét, az ő törődését és az ő befogadását. A keresztény misztikusok nem arról ismerhetők fel, hogy folyvást azt emlegetik, hogy „misztika, misztika” (ha így keressük őket, elmegyünk mellettük); a legnagyobb misztikusok úgy a történelemben, mint ma, azok, akik Krisztusban éltek vagy élnek: a misztika számukra nem egy elkülönített doboz, hanem egy integrált valóság. A keresztény misztérium lényege, újra Pál szavával, „Krisztus közöttetek: reménysége az eljövendő dicsőségnek” – ennél nem több és nem is kevesebb. (Kol 1: 27) Nüsszai Gergely, 4 századi keresztény misztikus szavaival: „Akik tehát Krisztusról nevezik el magukat, azoknak először olyanoknak kell lenniük, amilyeneknek ez a név akarta, és aztán vegyék magukra ezt a nevet. … Az igazi és a látszatkeresztényt is ugyanúgy az ismertetőjegyekben tükröződő tulajdonságokról ismerjük fel. Az igazi keresztényre jellemző mindaz, amit Krisztusról tartunk. Ezen jellegzetességek közül utánozzuk azokat, amelyeket magunkba tudunk fogadni, de tiszteljük és hódolattal vesszük körül azokat, amelyeket természetünk nem képes utánozni, mert nem tudja magába fogadni. A keresztény ember életében tehát az összes Krisztust értelmező címnek világoskodnia kell …” (Nüsszai Szent Gergely művei, Szent István Társulat, Budapest 2002, sor. szerk. Vanyó László, 451. oldal)
3. Mi határozza meg a keresztény miszticizmus, mint mozgalom fonalát a történelemben?
Isten emberré válása (1Tim 3: 16). Isten magával mindeneket megbékéltető szeretetét, az ő tervének ezt a „misztériumát”, Krisztusban közölte és Pálnak adta tudtul úgy, hogy ő ezt minden nemzetnek hirdesse (Kol 1: 27). Pált a megtestesülésnek ez a titka és az ebből fakadó megváltás ragadta meg annyira, hogy egész életét a titok szolgálatára szánta. Ezért kérte, hogy őt Isten misztériumainak a szolgájának vagy sáfárjának tekintsék (1 Kor 4: 1), az első keresztény misztikus Pál apostol – tegyük hozzá, János apostolt követően, illetve mellett. A misztika kétezer éves történelméből érdemes megnevezni néhány olyan személyt is, akik ugyan az apostolok után éltek, de a krisztusi misztikát hozzájuk hasonlóan tehát az Újszövetség szellemében képviselték az ó- és a középkorban. Ők egy olyan fonalat jelölnek ki, amihez bárkit, aki a misztikát emlegeti, érdemes mérni. Ilyen pl. a következő 12 személy: Nüsszai Gergely, Hippói Ágoston, Clairvaux-i Bernát, Simeon az Új Teológus, Assisi Ferenc, Sziénai Katalin, Kempis Tamás, Avilai Teréz, Keresztes János, Loyolai Ignác, Keresztes Terézia Benedikta (Edith Stein) és Kalkuttai Teréz anya.
4. Ha a keresztény misztika Isten önközlése, akkor miért marad Isten önközlése után is rejtett?
Azért, hogy csak az ismerje meg Istent, aki úgy fordul felé, mint a kisebb a nagyobb felé. Isten szándékosan közli úgy magát, hogy őt csak a magas lóról leszálló ember foghassa fel (Jak 4: 6). Isten valóságát illetően az „értelmesek” csak rejtettséget találnak (Lukács 10: 21), a bölcsek bolondságot, az erőt keresők pedig gyengeséget (1 Kor 1: 18. 25). Isten valósága azoknak ismeret, bölcsesség és erő, akik Őt úgy fogadják, mint a gyerekek. Az Isten felé közeledés feltétele egy lelkület, az Istenhez illő alázat. Ehhez képest minden ismeret és tudás, élmény és érzés, módszer vagy technika másodlagos; Isten megismerésére nézve, bármilyen mozgalomhoz is tartozzunk, alázatra van szükségünk, a keresztény misztika lényege az, hogy erre emlékeztet.
5. Mi a keresztény misztika célja?
Az, hogy Jézus követője Jézus barátjává legyen, Jézussal bensőséges kapcsolatban élő emberré váljon, olyanná, aki Jézussal és a Szenthárom Istennel közösségben él. Pál szerint e folyamat során az ember Krisztushoz lesz hasonló, és a szétszakadt részek – úgy benne, mint körülötte – megbékélnek és összekapcsolódnak (Jn 1: 14; 1 Jn 3: 3; Kol 3: 10). Mindez fontos következmény, de csak következmény: a cél a bensőségesség Istennel, amit Jézus barátságnak vagy benne maradásnak is nevez (Lk 12: 4, Jn 15: 15).
6. Miért olyan felkavaró a keresztény misztikának már csak az említése is?
Miért kísérik olyan erős indulatok? Mert a következő kérdést veti fel: Ki itt az úr, én vagy Krisztus? A keresztény misztika Istenhez igazodás Jézus Krisztusban (Jn 1: 18), melynek ára az életünk feletti hatalom átadása. Életünket úgy nyerhetjük meg, ha elveszítjük azt (Mt 16: 25). A választás két lehetősége tehát önállóság és az abból fakadó halál – vagy pedig önátadás és az abból fakadó élet. A keresztény misztika – tapintatos, de félreérthetetlen módon – azzal szembesít, hogy az életünk érdekben át kell adnunk a hatalmat Istennek. Mi gyakran ragaszkodunk önállóságunkhoz, és az önállóságunkat fenyegető veszélyt tartjuk a legnagyobbnak, de Jézus azzal szembesít, hogy inkább attól féljünk, hogy az életet, amit Ő ad, el ne veszítsük. Akkor leszünk önmagunk, ha életünk középpontja egy rajtunk kívüli központ lesz – ez mindenünkbe kerül. Ezért olyan felkavaró a misztikával kapcsolatos beszélgetés, mert a tét egzisztenciális.
7. Miként álljunk hát a misztikusokhoz, különösen, ha eddig idegenkedtünk tőlük?
Úgy, mint ahogy a test tagjai, amelyek egymásra vannak utalva (1 Kor 12: 12-27). A kérdéskör feldolgozásához e rövid bevezető nem több mint egy iránymutatás. A tét a Krisztusban maradás, a nem a magunkért, hanem a Krisztusért élés. Krisztus hív erre: „Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2 Kor 5: 14b-15) Ezen az úton bölcsen teszünk, ha minden segítő útmutatást figyelembe veszünk. A Krisztus misztériumát komolyan vevő hívők (akiket gyakran „misztikusoknak” hívunk) Krisztushoz való igazodásunkban minket is segíthetnek. Aligha véletlen, hogy Szent Ágoston és Szent Bernát, akik a nyugati kereszténység legmeghatározóbb misztikusai, nemcsak a nyugati kereszténység teológiáját, hanem magát Kálvint is nagyban befolyásolták – Kálvin az Újszövetség szerzői után leggyakrabban kettőjük nevét említi. Egy test tagjai vagyunk, beleértve a keresztény misztikusokat is és a protestánsokat is, és egymás nélkül nem lehetünk teljesek.
__________________________________________________________________________________________________________________________
A fenti áttekintés a „Teológusok párbeszédben VIII. ’Tévelygések mérlegen’” – Kovács Endre és Márkus Tamás: A keresztény misztika” című kerekasztalbeszélgetésben hangzott el.
A youtube felvétel itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=HQaDdXGLvPI