Tavaly tavasszal a horvátországi Cres-szigeten járhattam, hogy megírhassam ott játszódó regényem utolsó darabjait.[i] Egy nap kisétáltam az azonos nevű település ősi városkapuján, és utamat a turisták által kevésbé látogatott rész felé vettem. A rendezett sétány összeérő fáival jó hangulatot árasztott. Elsétáltam a tűzoltóság, majd két kisebb kápolna mellett, míg végül kijutottam egy szerény, néptelen buszvégállomáshoz. Hátrafordulva szemem megakadt egy nagyobb templomon. Ahogy közelebb értem a ferencesek többévszázados épületéhez, az ajtót nyitva találtam, így vágyakozva beléptem. Egyszerű fehér falak, nagy tér fogadott. Felfelé néztem, valahogy vonzotta tekintetemet a magasba függesztett kereszt. Meglepődtem! Másnak láttam, mint eddig bármikor, amikor templomokba léptem.
Jézus kitárt karjai valahogy befogadást és biztatást sugároztak felém, mintha ezt mondaná: “Örüljetek! Örüljetek hát az életnek!” Egy darabig még ámultan néztem ezt a különleges feszületet, majd nyílt az ajtó, és belépett egy szerzetes. Töredelmes arccal fordultam felé, mint akit rajta kaptak, de nem szólt, csak rám mosolygott, és egy fejbólintással, áldó intéssel tovább sietett. Tovább ámultam a feszületen. Ilyennek még sosem láttam Jézust a kereszten. Valahogy olyan látvány volt, mintha kitárt karjaival tényleg azt üzenné, hogy örüljek. Mint amikor egy vendéglátó kitárt karral behív, hogy egyél-igyál, készültek rád. Akkor és ott arra hívott, köszönjem meg és élvezzem mindazt, amit kapok az életben, mert ő elvette helyettem a szenvedés legsötétebb részét.
A keresztet most úgy láttam, mint ami – nem is tudom – felszabadítás az örömre. Nehéz ezt kifejezni. Pedig a Villa Jadrankában is megpróbáltam az egyik szereplő meghatározó élményébe rejtve valahogy mégis szavakba önteni. De a szív tudja, érzi, szavak nélkül is, hogy Nagycsütörtök vacsoráján újra vendégei lehetünk ennek az Úrnak, aki átszegzett, kitárt karokkal hív beljebb és beljebb Templomába, hogy örüljünk, hisz: “minden a tiétek”!
fotók: Sóskuti Zoltán
[i] Sóskuti Zoltán: Villa Jadranka, Szülőföld Könyvkiadó, 2022.
A Villa Jadranka a szerző egy korábbi regényének (A partra vetett, 2021) folytatása, de önmagában is megáll. Egy spirituális regény a Csendről, amelyben hat ember, hat különböző személyiség, hat különböző helyről és élethelyzetből, egyszerre csak kilép egy pillanatra élete sodrásából. A horvátországi Cres szigeten épült egy ház, ahol csendben lehetnek, és ott szembenézhetnek kérdéseikkel, vágyaikkal, küszködéseikkel – egyszóval önmagukkal.