Szent Ágoston szerint az ember legalapvetőbb belső késztetése a boldogságvágy. Állítását senki nem vonja kétségbe. Ezt a kívánságot Isten oltotta belénk azért, hogy vágyódjunk utána, mert Ő maga a boldogság.
Isten öröm, a boldogság teljessége, s az ember, aki megtalálja Isten, részesedik az Ő boldogságában. A boldogságvágy természetünkbe van írva. De hogy kire irányul ez a boldogság vágy, ennek sok-sok ember nincs tudatában, ezért gyakran ott keresik a boldogságot, ahol annak nyoma sincs.
Minél inkább Istenre irányul életed, és felfogod, hogy mindennek Ő az eredete és a célja, annál inkább válsz emberré. Úgy tapasztalod meg Isten szeretetét, mint ami „passzol” hozzád, jót tesz neked, kibontakoztat. Isten és az ember nem riválisok, amint ezt bizonyos humanista körök állítják. Isten az ember beteljesedése.
Életed csak olyan arányban lesz csodálatos és boldog, amennyire lelked mélyén Istenre vágyódsz, nekifeszülve „zarándokolsz” felé. Ha máshol, mást keresel, az mindig csalódáshoz vezet.
Különleges és meglepő, hogy az Isten utáni vágyból ugyanannyi fájdalom, mint öröm fakad. Miközben teljes szívünkkel keressük Istent, és szeretni akarjuk, megtapasztaljuk tehetetlenségünket, vágyakozásunk még inkább elmélyül. A vágy szenvedést okoz, ugyanakkor boldoggá tesz, mert a vágyódás annak a jele, hogy Isten megérintette a szívünket.
* * * * * *
Wilfrid Stinissen, OCD: Egyszerű szóval Istenről 1., Isten érintésse, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2014, 241-242. o.