Zátrok Ágnes

Bárány, szőlőmunkás, zarándok, Isten tervére lassan, de formálódó személyiség vagyok.

„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” (Immanuel Kant)

Miközben elcsodálkozom ezen a gondolaton, néha mégis félelemmel tölt el, hogy ki lehetek és milyen nagy felelősséget is hordozok a létemmel. Az ember kapcsolatra teremtett lény, ugyan meghatározza a tudása, életminősége a jelenben, mégiscsak jelentéktelen az az idő, amit megtestesít az időben. Az 1Kor 13-ból Pál apostol Szeretet himnusza jut eszembe, hogy szeretet nélkül csupán egyszólamú, pl.: cintányérhang lehetek, hogy mégiscsak az határoz meg leginkább, hogy milyen szeretetteljesek a kapcsolataim. Visszajutottam az ember kapcsolatiságához, mint alapvetően meghatározó léttapasztalathoz. Az ember története, tulajdonképpen a kapcsolatainak a története. Szeretetkapcsolat Istennel és a másik emberrel; pl.: a tanítvánnyal, a velem együtt zarándokló és Isten országát építő társakkal. Minden nemzedék áldozatot hoz a következőért; az áldozat a kapcsolat.

A szerző bejegyzései

Vigaszt találni és még többet

A gyógyulás a „belső szobában” kezdődik, ahol szívünk „önámítással megpakolt polcai” az irgalomban átrendeződhetnek.

Húsvét felé

Egy történet a múltból, a „kopaszságom” története tör előre.

Csak „később” válunk azzá, akik vagyunk…

Nekem is voltak hosszú, „pusztai vándorlásaim” és csak utólag látom, hogy a legnagyobb krízisek hozták azokat a megküzdéseket, átértelmezéseket és magát a „fordulatot”…