Bárány, szőlőmunkás, zarándok, Isten tervére lassan, de formálódó személyiség vagyok.
„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.” (Immanuel Kant)
Miközben elcsodálkozom ezen a gondolaton, néha mégis félelemmel tölt el, hogy ki lehetek és milyen nagy felelősséget is hordozok a létemmel. Az ember kapcsolatra teremtett lény, ugyan meghatározza a tudása, életminősége a jelenben, mégiscsak jelentéktelen az az idő, amit megtestesít az időben. Az 1Kor 13-ból Pál apostol Szeretet himnusza jut eszembe, hogy szeretet nélkül csupán egyszólamú, pl.: cintányérhang lehetek, hogy mégiscsak az határoz meg leginkább, hogy milyen szeretetteljesek a kapcsolataim. Visszajutottam az ember kapcsolatiságához, mint alapvetően meghatározó léttapasztalathoz. Az ember története, tulajdonképpen a kapcsolatainak a története. Szeretetkapcsolat Istennel és a másik emberrel; pl.: a tanítvánnyal, a velem együtt zarándokló és Isten országát építő társakkal. Minden nemzedék áldozatot hoz a következőért; az áldozat a kapcsolat.