Frissítő
Pillanat – átélés – megosztás.
láttam mert látott
láttam keresztet falon
emberfiával s nélküle
láttam oltáron
kősírokon dőlve
Lego Divine
Bűnünk az első, szabadulásunk az utolsó Ádám által lett egyetemessé. Isten-keresésünk és a Vele való kapcsolat iránti egzisztenciális vágyunk és megtapasztalásunk közös.
Vallás
Felekezet, vallás, kegyesség.
Szeretem a szavakat. Szeretem érteni őket. De ezeknél a fogalmaknál nem tudtam, hogy honnan induljak el. Mit jelent mindez?
Egy test tagjai
a Lélek, mi összefog
lendít, mozdít
arra hív,
hogy egyek legyünk,
amint Ő Egy velünk.
Nagy titok ez
Vajon mindenhol ilyen hosszú ideig kell várni a menyasszonyra? Már órák óta tartott az a feszengés, ami az első rántott csirkecomb és az első kávé között telt el még a polgári szertartás előtt.
transzcendenstől immanensig és vissza
Lelkét amit/beléd lehelt/ne csúfold meg/hanem áldd
Isten lelke a Biblián kívül
Néha azt gondolom, hogy az élő Lélek mintha fellázadna és kitörne a mederből, és felfakadna valahol máshol.
Választottál már halál s halál közt?
Bármerre lépsz, keresztet viszel,
megtörik csontjaid, s meghasad szíved.
évának új ruhája
testem szégyenét elfedi
így tudok majd elé állni
bőrömön az ő bőre vagyon
feltámadt testén én a szegnyom
Vér
bűnös a teste,
sír az arca.
Beburkolja
szégyellnivaló testem.
Nehéz? – Az Istenképű ember
Letörölt | vallomás az elveszettségből
Istent csak Isten jelentheti ki
Egy büszke egóért vagy szebb testért böjtölni kár. De egy fegyelmezett életért, egy Istenre váró lélekért önfegyelmi lelkigyakorlatot végezni talán már érdemes.