Érintés

mintha szuszogna még
az állomás, a sín, a vasvidék …
meghalnánk
de befogadja füstünk az ég

Kedves Jézus! Megint jön a karácsony, ezért írok neked. Próbáltam jó gyerek lenni, ahogy apu kérte…

Keresztúr télen a legszebb…Mikor őt is átöleli végre a vén hó…S nagy pelyhekben hull a csend, az Ő kézjegye.

Nem azt mondod, akarjatok, szerezzetek, markoljatok … Időzés, fülelés, meg- és közelengedés. Gyengéd nesztelenség.

Annyira tud zavarni néha mindaz, ami a decemberrel jár… Néha meg annyira igazi, mint soha máskor!

Az adventi koszorú gyertyái egy-egy lépés Felé, aki érkezik, hogy otthonra leljünk benne: hittel várni, reményben keresni, a találkozás örömével szeretetben otthonra lelni.

Jézus leguggolva, kitárt karokkal kiáltja felém: „Ki jön az én házamba?”
S én futok, botladozva, légszomjasan,
nyilalló oldallal, egy életen át.

Külön-külön csak szavak vagyunk,
Együtt azonban költemény.

Nem érem mindig nyomát, de akarom hinni, hogy érint. Vajon megérzik-e a posztmodern zajban vagy általa, ha igen?

A festményt Dániel könyvéből a három fiatalember története ihlette, akiket Babilon királya tüzes kemencébe vetett.

Teljes szeretet, körülvesz és betölt, életet ad és fenntart, mindenhol jelenvaló, de csak minősített alkalmakon veszünk róla tudomást.

Mintha vendég lennék ebben a Szent Társaságban. Beülhettem, és Velük utaztam, Ők pedig velem.