A makacs kaputelefon

És lássatok csodát, a kaputelefon engedelmesen felbúgott, és az ajtó kinyílt. És ha egy nem elég, hát lássatok még egyet.

Téli vers

Halandóságáról beszél minden stáció,
hisz megtörtént az inkarnáció.

Emlék-angyal

A felvilágosult felnőttek az ismerőseink köréből elképesztően giccsesnek találták a képet, naivnak, gyerekesnek, erőltetettnek; az angyalt túl rózsaszínűnek, a szárnyait túl tollasnak és vaskosnak.

A megváltás dicsérete

Hiszem, hogy a Megváltás mélyebb, mint a vétek, hogy a Kegyelem jobban sajátunk, mint a romlottság…

Részleteket Henri Boulad a Megváltás dicsérete című meditációjából.

Imalánc

Valami hiányzott. Valami esemény. Valami közös megmozdulás. Valami, ahol érzem, hogy együtt dobban a szívünk. Ahol tudjuk, biztosak vagyunk benne, hogy jó nekünk, és Jézus mosolyog, ha ránk tekint.

Terád várnak a szigetek

Megérintett, hogy a sok sebből vérző világ, a félelmekkel teli emberiség a maga törékenységében mennyire rászorul és lelke mélyén mennyire vágyakozik, szomjazik Istenre.

Az Ige

Jó ötletnek tartottam, de aggódtam, hogy nem fogja tudni megvalósítani. Nagyon határozott volt, egyedül szerette volna elkészíteni. Bement a szobájába, magára zárta az ajtót.

Ringató

Harminc éve nem vagyok magamnál.
Másokhoz koldusként ide-oda kopogtatok,
Csak egy kis időre fogadjatok!

Bús foszlányok

Érthetetlen. Bizonytalan.
Könyörgő kétségbeesés.
Fájdalom. Búcsú. Elengedés.